Jönnek az első fecskék

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2009.05.21. 22:50
Címkék
Míg Florentino Pérez valószínűleg sikertelenül próbálja a Real Madridhoz csábítani José Mourinhót, az Inter elnöke, Massimo Moratti két játékos szerződtetését is elintézte: Diego Milito és Thiago Motta a Genoától a bajnokcsapathoz igazol.

Bár még véget sem ért az idény, az Internazionale Diego Milito és Thiago Motta személyében máris két játékossal erősített a következő szezonra. A genovai klub élén álló Enrico Preziosi elmondta, nem volt könnyű elengedni csapata két alapemberét: „Együtt reggeliztem Massimo Morattival, az Inter elnökével, és sikerült megegyeznünk. Fájdalmas döntés volt, de szeretném megköszönni nekik mindazt, amit a klubért tettek. Már csak néhány technikai és pénzügyi részletet kell tisztáznunk az ügy lezárásához. Ezenkívül arról számolhatok be, hogy Robert Acquafresca nálunk folytatja.”

Az argentin Militóval nem vett zsákbamacskát a milánói együttes, a támadó a Zaragozában és a Genoában is megbízhatóan termelte a gólokat (sorozatban hatodszor szerzett legalább 12 gólt). A középpályán bevethető Thiago Motta is remekül teljesít ebben a szezonban, ám a Barcelona korábbi játékosa időnként hullámzó formában futballozik, ráadásul elég sérülékeny.

José Mourinho, a bajnokcsapat vezetőedzője utalt arra, hogy visszavárja a Chelsea-nek kölcsönadott Ricardo Quaresmát, és a hírek szerint Deco is Olaszországba költözhet. Igaz, még nem biztos, hogy nevezett játékosok a 46 éves szakember irányításával készülnek majd, mivel a Real Madrid elnökválasztásán toronymagas esélyesként induló Florentino Pérez a portugál szakembert szemelte ki a „királyi gárda” kispadjára, miután Arsene Wenger végül az Arsenalnál maradt.

Mourinhónak állítólag hét napon belül kellene válaszolnia, hogy Pérez kampányolhat-e a nevével. Távozását mindenesetre megkönnyítheti, hogy a La Gazzetta dello Sport szerint a megállapodásában található egyik záradék értelmében 5-6 millió euróért kivásárolhatja magát 2011-ig szóló szerződéséből.

Ennek ellenére a spanyol csapatnak valószínűleg le kell mondania róla, mivel az edző három hete és csütörtökön is kijelentette: biztosan marad, és csak abban az esetben távozik, ha a klubelnök is azt szeretné. Mourinho és Moratti viszonya korántsem volt felhőtlen az idény során, de az elmúlt egy-két hónapban sikerült megtalálniuk a közös hangot, így nem valószínű, hogy a presidente a szakember távozását szeretné.

„Hozzánk is eljutottak a spanyol hírek, de Mourinho biztosított róla, nem hagyja el Milánót, és korábban is tanúbizonyságot tett arról, hogy komoly, megbízható ember, akinek lehet adni a szavára” – mondta Massimo Moratti.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: kényszerű csere a kanadai hokiválogatottban

Jégkorong
9 perce

Női kézilabda: orrtörés miatt kihagyás vár az FTC olimpiai bajnok beállójára

Kézilabda
11 perce

Szlovén csatár érkezett a DAC-hoz – hivatalos

Minden más foci
24 perce

UEFA Ifjúsági Liga: Puskás Akadémia–Sporting

Minden más foci
33 perce

A NOB nyitott arra, hogy a jövőben korábban rendezzék a téli olimpiát

Téli sportok
1 órája

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
1 órája

Másodszor nyert idegenben, és egy helyet előrébb lépett a Csíkszereda

Minden más foci
2 órája

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik