Még három dobogós hely

R. B. B.R. B. B.
2009.05.10. 23:25
Címkék

A szombati két érem (Baczkó Bernadett és Karakas Hedvig harmadikként végzett) után a magyar dzsúdósok vasárnap újabb hármat szereztek a százezer dolláros tuniszi Grand Prix-versenyen, ráadásul a remek eredményeknek köszönhetően jó néhány világranglistapontot is elkönyvelhettek.

A legjobban Mészáros Anett (70 kg) teljesített. A Honvéd-Kipszer versenyzője csak a negyeddöntőben kapcsolódott be a küzdelmekbe, de akkor sem töltött túl sok időt a tatamin. Előbb 31 másodperc alatt elintézte az orosz Anasztaszija Gubadovát, majd begyűjtött egy igazán nagy skalpot: az Ázsia-bajnok, világranglista-ötödik japán Vatanabe Mina 23 másodperc elteltével már gratulálhatott is a második ippongyőzelmét arató magyar kiválóságnak. A vakbélműtétje miatt az év nagy részét kihagyó Mészáros az áprilisi Eb-n szerzett ötödik helyével tért vissza, most pedig megszerezte első idei érmét is, amely végül ezüst lett, miután a fináléban hiába volt jukója, a 2003-as Európa-bajnok szlovén Rasa Sraka vazarival nyert. Ez volt egyébként a harmadik meccsük egymás ellen, és a második, amelyet a szlovén nyert meg.

Szerencsére a fiúk sem akartak nagyon lemaradni a három érmet szerző lányoktól, s két dobogós helyezést ők is begyűjtöttek. A nemzetközi élmezőnybe az idén berobbanó, a varsói világkupát megnyerő Madarász Tamás (90) szerezte az egyiket. A negyeddöntőben az egy körrel korábban Ledényi Leventét legyőző Hungária-kupa ezüstérmes grúz Zviad Gogocsurit búcsúztatta, a fináléba kerülésért azonban az ukrán Valentin Grekov már túl nagy falatnak bizonyult számára. Madarász mellett Bor Barna (+100) is bronzérmes lett, a paksi nehézfiú az idén először állhatott dobogóra nemzetközi versenyen. Bor a negyeddöntőben a junior Európa-bajnok grúz Nodar Metrevelit győzte le, az elődöntőben viszont kikapott a németek kontinensbajnokától, Andreas Tölzertől, aki így három háromra módosította kettejük párharcát.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
33 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
34 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
36 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája