Köszönet Dicker sporttársnak

1957 februárjában az Újpesti Dózsa futballigazgatója, Dicker Mihály enyhén szólva is elégedetlen a játékosok téli túrán (Törökország, Izrael) nyújtott produkciójával, mondja is, hogy az Izzó ifiben látott egy csatárt, aki jobb, mint három újpesti együttvéve. A neve: Göröcs János. Dicséret ez a javából, hiszen nem sokkal később, a tavaszi első bajnokin (Haladás: 1:1) fellépő támadósor (most a névsor nem érdekes) sem nyeretlen kétévesekből áll, az öt futballistából három már volt válogatott.

Az Izzóból azonnal leigazolt – ekkor már a Megyeri úton is – Titi egyedül 62-ig jutott 1958 és 1970 között, jó szeme volt tehát Di-cker sporttársnak.

Az újonc góllal kezd a lila-fehéreknél, hogy a másik oldalon háromig jut a Salgótarján, és a Megyeri úton nyer, nem rajta múlik. Bizonyság rá, hogy pályája töretlenül ível felfelé, olyannyira, hogy Baróti Lajos szövetségi kapitány 1958 szeptemberében kezdőként jelöli Chorzówban a lengyelek elleni meccsre. A válogatott 3:1-re nyer, a korabeli tudósítás szerint Göröcs „jól illeszkedett be a támadósor játékába, majdnem minden támadásban benne volt”. „Arra emlékszem, hogy az ifiválogatott tagjai a nézőtérről külön biztattak engem” – meséli, az pedig érdekesség, hogy az ifik között ott van a későbbi válogatottbeli társak közül Albert Flórián és három Kálmán: Mészöly, Ihász és Sóvári.

Alberttel néhány hónappal később, 1959 júniusában már együtt alkotnak maradandót. A későbbi Császár a vb-ezüstérmes svédek ellen (3:2) mutatkozik be a válogatottban, s az „53. percben a védők közül lyukra futó Göröcs elé teszi a labdát, a jobbösszekötő feltartóztathatatlanul siklik át a védőfalon, még a kifutó kapust is kicselezi, és nagy nyugalommal az ötösről az üres kapu közepébe küldi a labdát”.

Ez az a mérkőzés, amelyen először áll össze Baróti Lajos legendás csatársora, a Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Fenyvesi ötös. Sándor Csikarral különösen egymásra találnak. „Ha Csikar négy esztendővel fiatalabb, biztos, hogy többször lettem volna válogatott – mondja Titi –, nagyon értettük egymást, mondhatni egy húron pendültünk.” A statisztika mindenesetre árulkodó, válogatott meccseinek több mint felén (32) Sándor a jobbszélső mellette.

A repülőrajtot megbízható klasszisteljesítmény követi, ha a pályán van, rendre főszerep jut neki. Labdáinak nemcsak szemük van, hanem – társai szerint – fülük, szájuk, sőt szívük is, ráadásul úgy jegyez 109 gólt az NB I-ben, hogy háromszor lő mesterhármast, és 14-szer duplázik.

Szemrehányást csak Fortunának tehet, a nagy tornákkal ugyanis nincs szerencséje. A római olimpia (1960) elődöntőjében Várhidi Pál 0:1-nél kihagyja a tizenegyest, a vége 0:2 a dánok ellen. A bronzmeccsen 2:1-es siker, ami még úgy is csak szépségtapasz, hogy az olaszoknál játszik Cesare Maldini és Giovanni Trapattoni is.

A chilei világbajnokságon (1962) a bolgárok ellen (6:1) mutatkozik be, „ellenállhatatlanul cselezett… számos esetben helyzetbe hozta a társait”, majd jön Argentína (0:0), s a 18. percben „hirtelen fordult rá a labdára, majd a combjához kapott”. Két évvel később a spanyolországi Eb négyes döntője (3. Magyarország) előtt „a csepeli Kleibán Tónival ütköztem, ráestem a vállamra, ezért nem utazhattam”.

Chile után egyébként Sándor egyre többet gondol a visszavonulásra, Baróti pedig arra, hogy Göröcs lesz az utódja. Titinek nem fűlik a foga a dologhoz, ám a kapitány hajthatatlan: „Azt én mondom meg, mikor milyen poszton játszik!” – mondja. A vége, hogy az angliai vb-csapatban csak vésztartalék – lenne. Ugyanis lemondja a jelölést („Olyan régen voltam már szabadságon…”)

Baróti Lajos, esztendőkkel később: „Végtelenül sajnálom, hogy nem találtam meg a megoldást. Hideg fejjel kellett volna döntenem, nem lett volna szabad itthon hagynom, hiszen abban az időben nem volt nála jobb középpályás Európában. A sors iróniája, hogy a vébé után Újpesten lettem edző. Érezhető volt a feszültség köztünk, fullánk volt benne, de ez a játékán nem látszott. Technikailag abszolút képzett, hihetetlen periférikus látással megáldott labdarúgó volt, káprázatos rögtönzésekkel.”

A legendás mester nagyságát beismerése bizonyítja, Titiét pedig az, ahogy Baróti Lajos Újpestre kerülését kommentálta: „Jó edző…”

Ezzel együtt tény, hogy az angliai vb után már csak tizenegy válogatott mérkőzés jut Göröcsnek, ami azt is jelenti, hogy lehet akárki a kapitány, nem tudja megkerülni. Jellemző, hogy a fiatalításra esküvő Hoffer József 1970 szeptemberében kijelenti, hogy „szükségünk lenne egy jó Göröcsre”, be is válogatja az osztrákok ellen (1–1). Aztán a 48. percben, Titi szavaival: „Átvettem egy labdát, s néhány lépés után éreztem, hogy valami irtózatosat reccsen…”

A felépülése után játékra jelentkezik a Megyeri úton, ahol a Barótit váltó mester, Kovács Imre széttárja a kezét: „Most mondja meg, kit hagyjak ki?” A kérdés nem vall jó modorra – a Megyeri úton különösen.

Játékostársa, Káposzta Benő szerint: „A szurkolók imádták, keserű szájízzel vették tudomásul, hogy elmegy. Tatabányára igazolt. A háttérben az is ott volt, hogy a belügyminiszter-helyettes nagy Tatabánya-drukker volt, és megbeszélte az akkori edzővel, Lakat Károllyal, hogy Titi hozzájuk megy…”

A bennfentesek emlékei szerint Lakat Tanár úr és Göröcs szinte percek alatt megegyezett egymással. A mester, aki naponta vonattal utazik le a bányászvárosba, csak arra nem tudja rávenni klasszis játékosát, hogy felüljön vele a tatabányai személyre. Így aztán ő enged, Göröcs pedig reggelente elmegy érte Toyotájával a Tizedes utcába, a pályán pedig főszerepet vállal abban, hogy a csapat 1973-ban megnyeri a Közép-Európa Kupát.

A következő esztendőben kiújul a sérülése, abbahagyja a futballt. Edzőként tér vissza Újpestre, oda, ahol – Mészöly Kálmán megfogalmazásában – „amikor elment Tatabányára, egy kicsit elfelejtették. Többet kellett volna törődni vele, hiszen ő Zsengellérhez, Szuszához hasonlóan az Újpest legnagyobb alakjai közé tartozik.”

Vitathatatlan. Még akkor is, ha a hűségről Göröcs Titi is tudja, hogy „…sokat változott a világ. Ma, ha valakinek egy forinttal többet ígérnek, oda igazol.”

És – tegyük hozzá – forintja legtöbbször több van, mint „forintos” labdája, a pályán nem a pénz számít.

A tehetség, a zsenialitás megfizethetetlen.

Örök érték – nem kezdi ki az idő.