Ésszel futballoznak

Mondják, a Mensa felvételi kritéri umának az emberiség két százaléka felel meg. Ezt alátámasztandó viszonyszámokkal is szolgálhatunk: a Hold térfogata ennyi a Föld térfogatához képest; az amerikaiak ekkora hányada él farmon; az emberiség ekkora hányadát ölte meg az 1918-as influenzajárvány; és a Föld vizének ekkora hányada jég.

No, akkor ezen a ponton tisztázzuk, mi is a mensa. Pardon, a Mensa. Szóval: egy nemzetközi egyesület, amelyet 1946-ban Angliában alapítottak, elsősorban a célból, hogy összefogja a magas intelligenciájú embereket – korukra, nemükre, származásukra, valamint társadalmi helyzetükre való tekintet nélkül. Ahhoz, hogy valaki bekerülhessen az egyletbe, mindössze egy feltételnek kell megfelelnie: az előírt és értelemszerűen magas szint teljesítése az intelligenciateszten. Magyarországon mintegy ezren vallhatják magukat klubtagnak…

…és közülük jó néhányan kiválóan futballoznak!

Ezt többek között az is bizonyítja, hogy a 2005-ös világbajnokság végén ugyanaz a válogatott kaparintotta meg az első helyezettet megillető trófeát, mint az idén: Magyarország! Ezzel ötből kettő a mieink mérlege; feltehetőleg azért „csak” ennyi, mert az első két tornán még nem vettek részt, míg a harmadikon – számukra az elsőn – bronzérmesként zártak. Ami az immár ötéves történet első fejezetét illeti, a jobbára BLASZ-, illetve megyei bajnokságokban edződött „haladókból”, továbbá teljesen kezdőkből összeálló társaság 2004 tavaszán gyakorolt együtt először, majd az első felkészülési meccsét is letudta íziben. Ne szépítsük, a bemutatkozás fényesebbre is sikerülhetett volna: a manapság a BLSZ I/B-s Tintahalaktól szenvedett súlyos vereséget. Igaz, Szabados Gábor csapatkapitány, technikai vezető, egyben kommunikációs igazgató (hiába, egy „IQ-bajnok” el tud látni egyszerre három teendőt…) arra már nem emlékezett pontosan, mi lett a vége, húsz vagy harminc nullára kaptak-e a ki… A sportág történetének talán legnagyobb fejlődését mutatta ezután az együttes: nem sokkal később már harmadikként végzett a csehországi vb-n. Bár a viadalt 2004-ben rendezték, a labdarúgóknak olyan érzésük volt, mintha a lengyel, német, cseh határ közelében fekvő Marenicében a rendszerváltást követően megállt volna az élet: a futball-világbajnokságoktól eltérő módon nem ötcsillagos hotelben, hanem egy ütött-kopott úttörőtáborban szállásolták el őket, ráadásul a házigazdák még a májusi hidegre sem voltak tekintettel: a fűtést „elfelejtették” bekapcsolni. Az időjárási viszonyokat mi sem jellemzi jobban, mint hogy a reggeli derbiken még jeges volt a fű… Az ígéretes premiert egy ígéret követte: honfitársaink még azon melegében biztosították a vetélytársakat arról, hogy a következő tornának ők adnak otthont.

Megtették: 2005-ben a Győr melletti Abdán gyülekeztek a futballt nemcsak erővel, hanem észszel (de még mennyi ésszel!) űzők. A helyszínválasztás nem volt véletlen: a csapat kapusa a helyi megye egyes gárda tagja, vagy ahogy arrafelé mondják, „abdafogója”. A július 30-i játéknap kapcsán tudni érdemes, hogy az év legmelegebb napja volt (37 Celsius-fokban egy labdát kergetve fel és alá rohangálni nem éppen leányálom…), nem csoda, hogy mire a döntő véget ért, a hazai alakulat összes játékosa csúnyán leégett. No nem a pályán: Csehországot, SzerbiaMontenegrót és Olaszországot megelőzve világbajnok lett Magyarország! A szerbek (és a montenegróiak) órák múltán arannyal vigasztalódtak: este vívták ugyanis a montreali vízilabda-világbajnokság fináléját, amelyben övéik nyertek a mieink ellen 8–7-re. Állítólag az utolsó dudaszó felhangzása után egyesek ferde szemmel néztek a kivetítővel felszerelt italmérőben (öröm)ittasan ujjongó szerbekre, de ennél nagyobb atrocitásról nem számolhatunk be. Ismerjük el, azért az mégiscsak furán vette volna ki magát, ha a világ legintelligensebb férfiúi egymásnak esnek… Avagy: ilyen az, amikor egy kocsmában a józan ész győzedelmeskedik.

Fájdalom, 2006-ban, 2007-ben és 2008-ban elmaradt a vb, mígnem 2009-ben a németek úgy gondolták, rendeznek maguknak egyet. Minden jel arra mutatott tudniillik, hogy semmi mást nem tartanak elképzelhetőnek, kizárólag hazai diadalt. A sorsolást, sőt a szabályokat is úgy alakították, hogy nekik kedvezzenek, amíg például ők rendre kipihenten léphettek pályára, a fő riválisuknak tartott magyarokat egyik mérkőzés után vezényelték a másikra. Még azt a szemtelenséget is megengedték maguknak, hogy elvették Magyarország egyik gólját – habár ez nem osztott, nem szorzott, hiszen így a finnek megúszták 13–1-es „zakóval”. Az előre hozott döntőt aztán 6–5-re nyerte meg a magyar válogatott – de mekkora izgalmak közepette!

Hogy a leírás hiteles legyen, idézzünk az egyik játékos beszámolójából: „A pihentebb német gárda erőszakosan küzdött, vehemensen vetették magukat a csatába! Mivel a finneket nagyobb arányban győztük le, mint a hazai csapat, így »remifórunk« volt, döntetlen esetén mi játszhattuk a döntőt! A meccs elején kétszer vezettünk, ám a házigazdák fordítottak: 3–2 für Deutschland. Felrémlett Bern, az 1954-es foci vb-n történtek! Ekkor Rabo egy szabadrúgásból egyenlített, de megállt a játék! Ellenfelünk paragrafusokra hivatkozva viszszavonatta a találatot, ám pórul jártak! A kétperces vita közben szabadrúgás-variációt komponáltunk, Jura elvitte a védelmet, Rabo legurította, s Réz Bálint belőtte… Ezt követően kétszer szereztük meg a vezetést, de német vendéglátóink mindkét esetet követően egyenlítettek. Közben teljes kezdőcsapatunkat felöklelték, Réz Bálintot többször is, fogyott a Leukoplast s az erőnk a gigászi küzdelemben. Max igyekezett megtartani a labdákat, Orosz Peti szaladgált rendületlenül, Szakál Palkó helyettesítette a vérző Bálintot, Neisz Tomi csere nélkül óvta kapunkat, s benne Bánki Vilit. Az utolsó percre fordult a mutató, s vártuk a megváltó sípszót, amikor Jura kígyózott át a teljes német védelmen, s berúgta a döntő góóóóóóóóóóóólt. 6–5-re nyertünk, döntőbe jutottunk!”

Amelyben a „fiatal, súlyfeleslegmentes” dánok beleszaladtak egy 11–2-es vereségbe…

Hogy a címvédő minek köszönhette fölényes diadalát?

Mi másnak, mint agyafúrt játékának.