A bajnoki hajrá előtt belelendül a Haladás

A mérkőzésről tudósított: KISS ÁRPÁD, VAJDA GYÖRGYA mérkőzésről tudósított: KISS ÁRPÁD, VAJDA GYÖRGY
2009.05.02. 02:28
Címkék
A katasztrófát elkerülte, a vereséget viszont nem a Bp. Honvéd. A Haladás ugyanis a szezonbeli legjobb játékával, hacsak egy góllal is, de jobb volt, s győzelmével megőrizte előkelő helyét – a negyediket – a tabellán.

Elkerülni a vereséget, megúszni a katasztrófát – vélekedhetett Sisa Tibor, a Bp. Honvéd vezetőedzője – legalábbis ezt sejtették a meglepő húzások, az összeállítás, a hadrend átszervezése. A szakvezető kihagyta az utóbbi időben formán kívül lévő Rabóczki Balázst, s a hosszú idők óta mellőzött Tóth Ivánt állította a kapuba; a bal oldali védő pozíciójába a középpályán korábban becsődölő Misheck Lungu került, míg a center mögé a jobb oldali védőként sorozatban betliző Dragan Vukmir. S ezzel még nem volt vége a váratlan húzásoknak, az igazi meglepetést a 16 esztendős Vólent Roland kezdőcsapatba állítása jelentette. A kispadon pedig Hercegfalvi Zoltán ült, akit a honi mezőny egyik legjobb támadójának tartanak. Sisa Tibor tehát a védekezésre, a biztonságra fektette a hangsúlyt, s bizony így a Honvéd elvétve került az ellenfél kapuja elé.

Nem úgy a szombathelyiek, akik harminc perc elteltével már a hatodik szögletüket rúghatták, de tegyük hozzá rögvest, kevés sikerrel. A félidő hajrájában azonban mégis megszerezhette volna a vezetést az egyébként jobban futballozó Haladás, ám Oross Márton olyan helyzetet hagyottki, amilyet a serdülőben sem szoktak. Kenesei Krisztiánnak egy helyzet is elég volt a góllövéshez, s ezzel nyolcadik góljával a házi versenyben megelőzte Rajos Gábort.

A második félidőben már a harcosabb, „bátrabb” Honvéd futballozott, Dragan Vukmir végre a helyére került, vissza a védekező középpályás pozícióba, és noha feljebb tolta védekezését a vendégegyüttes, de elöl nem tudta megbontani a hazai védelmet. Leginkább azért nem, mert a tizenhatos előtt a rövid, kényszerítő passzokra épülő, védelmet megbontó taktika helyett csak tanácstalanul ívelgettek Takács Ákosék.

A mérkőzés tehát nem igazolta Sisa Tibor meglepő húzásait, sőt inkább azt, hogy a Honvéd kényelmes, erőtlen, és elképzelés nélküli futballra képes csupán. Bár az igaz, a nagy különbségű vereséget így megúszta, de mert az első félidőben lemondott a támadásokról, hiába futballozott célratörőbben a másodikban, a vereség eleve garantálható volt, annnak ellenére, hogy a Honvéd néhányszor megmutatta, talán támadni is tudna.

Legfrissebb hírek

Abszurd helyzet Olaszországban, három hónappal a választások után bukhat a futballszövetség elnöke

Olasz labdarúgás
10 perce

Habkönnyű győzelemmel hangolt a Veszprém a klub-vb nyitányán

Kézilabda
37 perce

Ökölvívás – Kuhta Vladiszlava is döntős az Eb-n!

Ökölvívás
1 órája

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
1 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte!

Magyar válogatott
2 órája

Tenisz: Mokán István Damján elődöntős az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Diário As: 1.2 millió dollárt ajánlott fel a szövetség dolgozóinak a vb-győztes csapat egyik tagja

Foci vb 2026
2 órája

A férfiak és a nők sem birtak a csehekkel a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2 órája