Az 1992-es születésű párbajtőrvívó a kadétok között 2009 áprilisa előtt nem nyert nemzetközi versenyt, míg az idén Belfastban rögtön az egyéni világbajnoki címmel kezdte az aranygyűjtést. A Kölcsey- gimnáziumban előrehozott földrajz érettségire készülő hölgynek édesapja, Budai István az edzője, bátyjához, Dánielhez hasonlóan, aki az ősszel junior Eb-ezüstöt, most pedig csapatban junior-vb-bronzot nyert.
Sok vívó van még a családban?
Nem, csak mi hárman – válaszolta Dorina. – Apukámat eleinte csak néztük a vívóteremben, később jött szóba, hogy elkezdhetnénk mi is. Nem akarta, hogy túl korán versenyezzünk.
Párbajtőrvívóként máris sok helyre eljutottál. Észak-Írország hogy tetszett?
Eddig mindig olyan helyszíneken tartották a világbajnokságot, ahol meleg volt, Törökországban, Szicíliában még fürödni is lehetett. Belfastban viszont kabátot és sálat kellett felvennünk, nagyon hideg volt. Máshol korábban szerveztek nézőket a terembe, hogy jó hangulat legyen, és érezzük, nagy versenyen vagyunk, de most kevesen jöttek. A döntőre pedig már csak azok, akik kiestek, és nem tudtak busszal visszamenni a szállásra.
Hogyan jutottál el az aranyig?
A legjobb négy között könnyű volt, de előtte nagyon szoros volt az asszóm. Egy velem egyidős kínaival vívtam, aki jóval magasabb nálam, jobb eredményei is voltak eddig. Három tussal vezetett, és nyolc másodperc sem volt volt hátra, innen hoztam fel magam. Az egyperces hosszabbításban két másodperccel a vége előtt vittem be a győztes találatot.
