Ismerős ellenfelek

R. B. B.R. B. B.
2009.04.22. 23:41
Címkék

Kedd délben Kijev érintésével elutazott a péntektől vasárnapig tartó Európa-bajnokságra, Tbiliszibe a magyar dzsúdóválogatott első csoportja. Csernoviczki Csaba női szakágvezető mellett négy versenyző alkotja a küldöttséget, az első napon szőnyegre lépő Csernoviczki Éva (48 kg), Karakas Hedvig (57), Burján László (60) és Ungvári Miklós (66).

A hölgyeket ezúttal négy versenyző képviseli, mivel az évek óta lyukas felső súlycsoportok (78 és +78) mellett az idén 52 kilóban sincs magyar induló. Elvileg a mindössze 18 éves Maros Barbara utazhatott volna, ám a KSI edzői stábja úgy döntött, a fiatal versenyző most még hagyja ki a grúziai felnőtt Eb-t.

Ebben az évben eddig jobbára a fiatalok jeleskedtek (elsősorban a vk-aranyat nyerő Karakas), de a tavalyi kontinensviadalon harmadik Csernoviczki Évától is jó szereplés várható. A 48 kilós, olimpiai hetedik dzsudoka legjobb 2009-es eredménye a szófiai vk-n elért ötödik helye, hozzátéve: több mint egy hónapon át kínozta arcüreggyulladás, ráadásul mindhárom vereségét az adott viadalt később megnyerő japán riválisokkal szemben szenvedte el (ők pedig biztosan nem lesznek ott az Eb-n), és az új vigaszágas rendszer miatt nem volt lehetősége a javításra. A szabályok Tbilisziben a világkupaversenyekével megegyezőek lesznek, tehát csak a negyeddöntő és az elődöntő vesztesei küzdhetnek a bronzéremét, akik korábban kapnak ki, ki is esnek.

„Szerencsére most már teljesen egészséges vagyok, rendben mennek az edzések – mondta a 22 éves versenyző. – Hiába kezdődött új ciklus, a súlycsoport nem változott, ugyanazok lesznek az ellenfeleim, akik korábban voltak. Új technikákat ilyen rövid idő alatt nem lehet teljesen elsajátítani, de van, amit már gyakorolok, és elképzelhető, hogy a versenyen is kipróbálom. Remélem, sikerül jó eredményt elérnem.”

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
9 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
31 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
33 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
40 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
54 perce

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
1 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
1 órája

Fájó vereség az NL-nyitányon: Magyarország kihagyta a helyzeteit, Ukrajna értékesített egyet

Magyar válogatott
1 órája