A győriek szerint az év meccse jön

2009.04.22. 01:14
Címkék

Tizenkét nap alatt harmad szor is megmérkőzik egymással az MTK Budapest és a Győri ETO FC: április 10-én a két csapat győri bajnoki mérkőzése 3–1-es hazai győzelmet hozott, négy nappal később a Magyar Kupában az ETO 2–1-re verte meg riválisát, és szerdán, az eredeti időpontnál egy órával korábban, vagyis 17 órakor következik a Hidegkuti-stadionban az újabb párharc.

Garami József, a kék-fehérek szakmai igazgatója több szempontból sincs könnyű helyzetben. Egyfelől együttese rossz passzba került (utóbbi három bajnoki meccsét egyaránt elveszítette, a pénteki, Fehérvár elleni hazai találkozót például 4–0-ra…), ráadásul a sérült Mladen Lambulics és Kanta József nélkül kell megkísérelnie hátránya ledolgozását. Némileg enyhíti a szakember gondjait, hogy az MLSZ fellebbviteli bizottsága egy mérkőzésre mérsékelte az MK negyeddöntőjében Újpesten kiállított Szabó Ádám büntetését, és mert ezt már letöltötte, a középpályás szerdán lehetőséget kaphat.

Mint ahogy minden bizonynyal ott lesz az ETO kezdő tizenegyében Tokody Tibor is, aki a csapatok 3–1-es bajnoki meccsén két gólpasszt adva a mezőny egyik legjobb teljesítményét nyújtotta, a Magyar Kupa-összecsapáson pedig az ő hatalmas bombája eredményezte a győzelmet. Győrben nem titkolják, számukra az év meccse következik, amelyre Tokody Tibor úgy készül, mintha döntetlenről indulna a kilencven perc.

„Úgy lépünk pályára, mintha nem nálunk lenne az előny, a Hungária körúton is egyértelműen győzelemre játszunk –latolgatta az esélyeket az ETO támadója. – Az MTK erős csapat, nem véletlenül nyerte meg tavaly a bajnokságot, és még azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy Mladen Lambulicsot és Kanta Józsefet »összedrótozzák« erre e létfontosságú meccsre. Örömteli, hogy a bajnokságban egyre feljebb lépünk a tabellán, mégis a Magyar Kupában van reális esélyünk a nemzetközi porond elérésére. Korábban az Újpest színeiben voltam már MK-győztes, és minden vágyam, hogy az ETO-val is ünnepelhessek. A combsérülésem már a múlté, és remélem, szerdán újabb lépést teszünk a végső győzelem felé.”

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
5 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
5 órája

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
6 órája

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
6 órája

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
6 órája

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
6 órája

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
6 órája
Ezek is érdekelhetik