Rajtol a meglepetésdöntő

2009.04.20. 01:10
Címkék

Több mint egy évtizede, egészen pontosan 1997 óta nem játszottak olyan aranycsatát a honi női bajnokság első osztályában, amelyben nem volt érdekelve a Pécs – most ilyen következik, lezárult tehát egy szép sorozat, és ezzel egy fejezet a magyar kosárlabda történetében. Azonban az élet megy tovább, és hétfőn már el is kezdődik az MKB-Euroleasing Sopron–Szeviép-Szeged finálé este hat órától, hogy utána másnaponként újra összecsapjanak a csapatok egészen addig, amíg egyikük el nem éri a három győzelmet a párharcon belül.

A sietség oka az Európa-bajnokságra készülő női válogatott május 4-én rajtoló felkészülése, illetve az, hogy addig pihenhessenek is kicsit a legjobbak. A menetrend szerint legkésőbb április 28-án be is fejeződik a döntő – ha viszont a másik végletet vesszük, vagyis ha 3–0-ra nyer valamelyik fél, már 24-én, pénteken véget érhet. És hogy elképzelhető-e, hogy valaki söpréssel, azaz vereség nélkül szerzi meg az aranyat? A címvédő soproniaknak megvan rá az esélyük, de ahhoz nyerniük kell szerdán Szegeden is, ami egyre nehezebb feladat.

Mert az hagyján, hogy legutóbb a pécsieknek sem sikerült, de nem sokkal korábban az MKB-Euroleasing is alulmaradt az eddig inkább kézilabdás fellegvárként számon tartott csarnokban: az alapszakasz utolsó előtti fordulójában, március 18-án 58–52-re nyert a Szeviép.

Akkor ez nagy meglepetés volt, azóta kicsit átértékelődött az eredmény, viszont éppen ezért semmiképp sem fordulhat elő, ami alighanem akkor megtörtént: hogy Eördögh Editék lebecsülik Fürész Emőkééket. Még akkor sem, ha hazai pályán november 22-én sima 20ast (82–62) vertek rájuk.

Egy biztos: az idén az Euroliga négyes döntőjébe is bejutó, ezáltal európai élcsapattá váló alapszakaszgyőztes költségvetése lényegesen nagyobb, ebből következően a kerete is erősebb és a rotációs lehetősége is bővebb. Márpedig ezek döntő tényezők, utóbbi főleg a finálé erőltetett menetének tükrében. Ám legalább ilyen jelentősége lehet annak is, hogy ki tud több pluszenergiát mozgósítani, és e tekintetben (is) bizonyított a Szeged pénteken Pécsen. Ki tudja, mennyi tartalék maradt még az akkumulátorokban...?

Legfrissebb hírek

„Mindig azt éreztem, hogy Győr az otthonom” – Kari Brattset ismét edzésbe állt

Kézilabda
7 perce

Szabályváltozások, eső, sprint – új bajnokság kezdődik Miamiban?

F1
11 perce

Szabó István: A legjobb korban vagyok

Labdarúgó NB I
24 perce

A Manchester United hosszabbított Eb-ezüstérmes játékosával

Angol labdarúgás
32 perce

Nem tartott bizalmi szavazást a Magyar Kajak-Kenu Szövetség közgyűlése Schmidt Gábor elnökkel szemben

Kajak-kenu
41 perce

Vízilabda: világbajnokságra készül az U18-as fiúválogatott

Utánpótlássport
1 órája

Víz alatti hoki klubcsapat Eb-t rendeznek a Duna Arénában

Egyéb egyéni
1 órája

„Vissza a Földre” – Thierry Henry összehasonlította a két BL-elődöntőt

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik