Bajban a Capitals

2009.04.20. 01:10
Címkék

„Ha nem szerzel gólt, el veszíted a mérkőzést” – ezt a rendkívül bölcs megállapítást nem másnak, mint az alapszakasz gólkirályának, Alekszandr Ovecskinnek köszönhetjük. A Washington Capitals orosz csillaga azután jutott erre a következtetésre, miután csapata második hazai mérkőzését is elvesztette a New York Rangers elleni főcsoport-negyeddöntőben, így távol került a továbbjutástól. A vendég New Yorkiak elsősorban kapusuknak, Henrik Lundqvistnek köszönhették a győzelmet – a kiváló hálóőr a fővárosiak mind a 35 lövését hatástalanította, így pályafutása során harmadszor ért el shutoutot a playoffban.

Teljesítményének értékét növeli, hogy nem sűrűn esik meg Ovecskinékkel a csúfság, hogy lőtt gól nélkül zárnak mérkőzést – az alapszakaszban mindössze három ilyen alkalom volt, a legutóbbi január 9-én a Columbus ellen, amely története második playoffmeccsén is vereséget szenvedett a Detroit Red Wings otthonában. A Vörös Szárnyak az első összecsapáshoz hasonlóan ezúttal is négy gólt szerzett, míg kapusa, Chris Osgood 25 védést bemutatva szintén kapott gól nélkül fejezte be a mérkőzést – rájátszásbeli karrierje sorántizennegyedszer.

Legfrissebb hírek

Rátaposott az Atlético címerére az Arsenal játékosa, látni kell Simeone reakcióját!

Bajnokok Ligája
16 perce

Csoportelsőként jutott tovább a magyar női válogatott a fallabda csapat Eb-n

Egyéb csapat
31 perce

A vb-selejtező előtt rendezik a veszprémi kézilabdázás napját

Kézilabda
42 perce

Asztalitenisz csapat-vb: női válogatottunk papírforma-vereséget szenvedett Szingapúrtól

Egyéb egyéni
1 órája

Sikeres öt év után távozik Gyergyóból Vincze Péter

Jégkorong
1 órája

„Mindig azt éreztem, hogy Győr az otthonom” – Kari Brattset ismét edzésbe állt

Kézilabda
1 órája

Szabályváltozások, eső, sprint – új bajnokság kezdődik Miamiban?

F1
1 órája

Szabó István: A legjobb korban vagyok

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik