Parádézott a Fradi, szenvedett a Loki

2009.04.19. 01:13
Címkék
A női bajnoki rájátszás első fordulójában a Népligetben a Ferencváros öt góllal (30–25) legyőzte a Debrecent.

A bajnoki rájátszás első fordulójá ban a Fradiban nem szerepelhetett a derekát fájlaló Dajka Bettina juniorválogatott irányító. Az előzetes hírekkel szemben a Lokiból mégsem hiányzott a bokasérüléssel bajlódó Szrnka Hortenzia, aki különleges kötéssel a lábán, sántikálva játszott. Az átlövő az idény végén befejezi a sportolást az élvonalban.

Elképesztően nagy iramot diktált mindkét csapat, csak az volt a kérdés, melyikük bírja tovább a tempót. A labdaszerzésre és a gyorsindításokra törekedett mindkét együttes, ám ez ritkán sikerült, mert remekül ismerték egymás taktikáját. A DVSC támadási hibáit kihasználó Fradi szigorúan őrizte Lucia Uhrakovát, az együttes hajdani beállósát, ezért több hely jutott a vendégek többi támadójának, akik azonban főleg középen akartak gólt lőni. Elvétve valósult meg, a szélsőkhöz pedig alig jutott el a labda.

A szünetig nem cserélő hazaiak Zácsik Szandra és Szucsánszki Zita vezérletével gyors támadásokból érték el találataikat, fürgén visszarendeződtek, kapusuk, Szvetlana Gridnyeva pedig a mezőny egyik legjobbja volt.

Az FTC igyekezett takarékoskodni erejével, ha tehette, viszszafogta az iramot, ugyanakkor nyolcgólos előnye birtokában (22–14) biztos helyzetig járatta a labdát. Taktikája remekül bevált, mert a sokat hibázó DVSC képtelen volt tartani Zácsikot, Németh Csillát, valamint a fergetegesen játszó szélsőket, Berta Melindát és Kenyeres Fannit. A vendégeknél csak a büntetőknél jeleskedő Bognár Barbara és az utolsó erejéig küzdő Uhraková érdemel kiemelést. Fél perccel a vége előtt petárda robbant a vendégszurkolók tribünjén, két-három percig állt a játék, aztán elcsitultak a túl heves indulatok.

Legfrissebb hírek

Gianni Infantino ötszázmillió jegyigénylésről számolt be

Foci vb 2026
26 perce

Curling vegyes páros vb: győzelem után a bennmaradásért játszanak a magyarok

Téli sportok
34 perce

Sztefan Dodics: Hihetetlen meccs volt, de jövő héten még nehezebb lesz!

Kézilabda
1 órája

Asztalitenisz: Fazekas Lizett győzött az U19-esek között Szarajevóban

Utánpótlássport
1 órája

Világbajnok párbajtőrvívó is tagja lesz az új Országgyűlésnek

Egyéb egyéni
1 órája

Folytatta jó sorozatát a Budai Farkasok, legyőzte a Csurgót a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája

El-elődöntő: Nottingham Forest–Aston Villa

Európa-liga
1 órája

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik