Megvolt a bája annak, hogy há romnegyed órával a mérkőzés előtt George F. Hemingway, a Honvéd nagyra becsült tulajdonosa a főbejárat előtt mosolyogva vásárolt egy kisebb papírzacskóban elférő szotyolát, és láthatóan jó kedélyűen diskurált az árussal. Hiába, mindketten üzletemberek, gyaníthatóan nem volt nehéz közös témát találniuk. Aztán az elöljáró a drukkereket is jókedvre derítette, a meccsre érkező kispestiek ugyanis fogták a hasukat, úgy kacagtak, amikor szembesültek a főpénztár fölé a minap kihelyezett óriásplakáttal: a „Büszkeségeink” felirat mellett három futballista portréja virított, Puskás Ferencé fekete-fehérben, míg Debreceni Andrásé és Diegóé színesben… A hírek szerint a klub első számú vezetője mondta ki a végső szót az ügyben, hogy ki feszítsen Öcsi bácsi jobbján, illetve balján – persze tulajdonosként ő dönti el, kire büszke.
Tegyük hozzá, ez csak egy volt az ötvenkilenc új tábla közül, hiszen további ötvennyolcat a pálya körül helyeztek el.
Mielőtt útjára indult volna a labda, a szép kispesti szokásnak megfelelően felcsendült a Himnusz. Igaz, ahogy elnéztük a kezdéshez felsorakozó két csapatot, felvetődött bennünk, hogy jó néhány nemzet imádságát meghallgathattuk volna még: mind a Honvéd, mind a Nyíregyháza hat-hat légióssal állt fel. Elefántcsontpart himnuszát például mindjárt a magyar után lejátszhatták volna, hiszen Benjamin, Abraham és Dosso személyében hárman is képviselték az afrikai országot, sőt a gyepen tartózkodott két-két szerb és brazil, valamint egy-egy kameruni, hondurasi, grúz, román és macedón spíler is. Hogy ez az ő kritikájuk vagy az NB I-é, abba most inkább ne menjünk bele.
Abba se, hogy mit láttunk az első félidőben. Csupán egyvalami biztos: futballt nem. A rettenetes játékrész legfontosabb megmozdulása alighanem Veizer Roland nevéhez fűződik: a bíró egy másodpercnyi hoszszabbítás nélkül vetett véget a szenvedésnek.
Negyed kilenc tájban olyan érzésünk támadt, mintha a kispestiek azt hitték volna, nem hétkor, hanem nyolckor indul a találkozó. A focisták ugyanis elkezdtek focizni, a szurkolók pedig szurkolni. Kezdtük magunkat sporteseményen érezni – már csak a gól hiányzott. Az sem sokáig: az 58. percben Abraham használta ki az Illyés Dániel hibája után kialakuló helyzetét. A VIP-páholyban fölállva tapsoló George F. Hemingway talán abban a pillanatban bánta meg, hogy nem Abraham, hanem Diego képét tetette ki a tablóra… A következő percekben a fedett lelátón ülők már olléztak a Honvéd labdajáratását látván – ezt azért már túlzásnak éreztük.
A lefújást követően viszont megillette az elismerés a mérkőzést egy jó negyedórával megnyerő hazaiakat, ha másért nem, azért, mert rossz játékkal is képesek voltak három pontot szerezni.
A Nyíregyháza viszont…
