Maradt a három bronz

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.04.19. 01:13
Címkék

Ahogyan a nemzetközi tornák szokásjoga diktálta, Isztambulban is akkor lejtett a leginkább a hazai pálya, amikor kellett. Csak ennek most Harcsa Norbert (75 kg) itta meg a levét. Már a 3:1-es pontozás (persze nem Harcsa, hanem a török Adem Kilicci javára) is sejtette, hogy nem sima lefolyású mérkőzés volt az Ahmet Cömert-kupa elődöntőjében, és ezt megerősítették Kovács László kapitány szavai is.

„Harcsa leütötte a törököt, de még csak pontot sem kapott érte. Pedig mintha mennyei villám csapta volna agyon a srácot. Nem tehettünk semmit” – mondta a szakvezető.A Harcsán kívüli két másik magyar elődöntősnek esélye sem volt a fináléba kerülésre. Darmos Józsefet (91) módszeresen elverte (10:0-s pontozás) a kubaiak olimpiai bronzérmese, Osmay Acosta, míg Szellő Imre (81) nem is bokszolhatta végig a meccsét. Már hátrányban volt a 2006-ban Ázsia-bajnokságot nyerő, üzbég Elsod Raszulovval szemben, amikor a kapitány a bokszoló arcsérülése miatt feladta a találkozót, így a magyar küldöttség három bronzéremmel zárta a viadalt.

Legfrissebb hírek

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
15 perce

Lőrincz Tamás a birkózószövetség egyetlen elnökjelöltje

Birkózás
22 perce

Így élte meg a tizenegyespárbajt a holland és a marokkói kispad

Foci vb 2026
26 perce

Elkészült az NB II sorsolása, a DVTK Nagykanizsán kezd

Labdarúgó NB II
37 perce

Kétszeres BL-győztes csatárral erősített a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
38 perce

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
39 perce

Gakpo szülei sírva fakadtak, miután fiuk gólt szerzett Marokkó ellen

Foci vb 2026
41 perce

Lenyűgözően fest a dallasi stadion az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzés előtt – fotók

Foci vb 2026
58 perce
Ezek is érdekelhetik