24 ÓRA

2009.04.19. 01:13
Címkék

Gaál kényszerpihenőnGaál kényszerpihenőn

OROSZORSZÁG. Legalább háromhetes pihenőre kényszerül Gaál Miklós, az Amkar Perm magyar légiósa, emiatt továbbra is várat magára szezonbeli bemutatkozása. A már a válogatott keretében is figyelembe vett védőnek a vádlija szakadt be.

Fizetnek a szurkolóknak

NÉMETORSZÁG. A pénteken a Schalke otthonában katasztrofális produkciót nyújtó Cottbus játékosai úgy döntöttek, az őket Gelsenkirchenbe elkísérő öszszes szurkolónak visszafizetik a belépőjegy árát. A futballisták ezzel kérnek bocsánatot a játékért, illetve a 4–0-s vereségért.

Laursen súlyos gondjai

ANGLIA. Lapértesülések szerint veszélybe került Martin Laursen karrierje. Az Aston Villa 53-szoros dán válogatott védője még januárban szenvedett térdsérülést, és Martin O’Neill menedzser szerint bonyodalmak léptek fel rehabilitációja során. O’Neill azt mondta, ha a következő alapozásig nem javul látványosan az állapota, akkor szerinte befejezi.

Gerets nemet mondott

BELGIUM. Az álomjelöltnek tartott Eric Gerets nemet mondott a belga szövetség felkérésére, s nem ő lesz René Vandereycken utóda a válogatott kispadján. A lapok szerint a szövetség Bölöni Lászlóval (Standard Liege), Michel Preud’homme-mal (Gent), Dick Advocaattal (Zenit), Leo Beenhakkerrel (lengyel válogatott), Georges Leekensszel (al-Hilal), illetve a munka nélküli Marc Wilmotsszal és Ronald Koemannal próbál tárgyalni.

Hart az ideiglenes edző

KANADA. Akárcsak két évvel ezelőtt, most is ideiglenes jelleggel Stephen Hart kezébe került a kanadai válogatott. A márciusban (többek között a vb-selejtezőkön elszenvedett kudarcok miatt) menesztett Dale Mitchell örökébe lépő tréner 2009 végéig lesz szövetségi kapitány.

Legfrissebb hírek

Gianni Infantino ötszázmillió jegyigénylésről számolt be

Foci vb 2026
22 perce

Curling vegyes páros vb: győzelem után a bennmaradásért játszanak a magyarok

Téli sportok
30 perce

Sztefan Dodics: Hihetetlen meccs volt, de jövő héten még nehezebb lesz!

Kézilabda
1 órája

Asztalitenisz: Fazekas Lizett győzött az U19-esek között Szarajevóban

Utánpótlássport
1 órája

Világbajnok párbajtőrvívó is tagja lesz az új Országgyűlésnek

Egyéb egyéni
1 órája

Folytatta jó sorozatát a Budai Farkasok, legyőzte a Csurgót a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája

El-elődöntő: Nottingham Forest–Aston Villa

Európa-liga
1 órája

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik