Százötven kedvenc gól

Nagy ünnepség volt szombat este?Nagy ünnepség volt szombat este?

A Debrecen elleni kettő egyes vereség után?! – hökkent meg Kenesei Krisztián.

Nem, a százötvenedik gólja miatt.

Kár, hogy a kettő összekapcsolódik: mivel a Loki elleni vesztes meccsen szereztem, furán vette volna ki magát, ha a lefújást követően pezsgőt bontok… A szüleim, a bátyám és a barátok persze gratuláltak, de ezzel le is tudtuk az egészet.

Ha az első bajnoki gólja után valaki azt mondja önnek, hogy meg sem áll százötvenig, elhiszi?

Akkor még nem, de száznegyvenkilencnél már meg tudott volna győzni az illető… Most meg már azért kesergek, mert szép, szép ez a százötven gól, ám ha belegondolok, hogy hány helyzetet hagytam ki, eszembe jut: tarthatnék előrébb is. Habár ez fordítva is igaz: ha nem ilyen jó a helyzetkihasználásom, kevesebb találat fűződne a nevemhez. Úgyhogy maradjunk annyiban: büszke vagyok arra, hogy eljutottam idáig, még akkor is, ha egyesek rávághatnák, hogy nem a Serie A-ban, a Bundesligában vagy éppen a Premier League-ben rúgtam ennyit, hanem az NB I-ben.

Az összeset rúgta?

Néhányat fejeltem. Bár azt elismerem, nem vagyok egy Peter Crouch. A fejes góljaim után rendre megkapom, hogy lám, lám, tudsz te fejelni, mire azt felelem, tudok, csak nem szeretek…

Ha már nosztalgiázunk: emlékszik az első góljára?

Hogyne: 1993 őszén az MTK támadójaként lőttem – éppen a Haladásnak. Kettő egyre vezettek a szombathelyiek, amikor egy remek átadással kiléptem, és tíz méterről, jobbal a kapuba gurítottam a labdát. Utána szereztünk még egy gólt, így nyertünk három kettőre. A lelátón ülő szüleim örültek, a fivérem viszont nem.

Merthogy?

Zoli a Haladásban játszott… Noha mindig is jó testvérek voltunk, aznap, a meccs utáni megjegyzéséből arra következtettem, hogy haragszik rám.

Ötvenedszerre ki ellen volt eredményes?

Őszinte leszek: fogalmam sincs.

Legalább a századikat illetően képben van?

Röstellem, de nem.

A százhuszonharmadik gólját csak fel tudja eleveníteni!

Nemhogy azt nem, a száztizenkettediket sem. Hiába, a bőség zavara… Na jó, ez csak vicc volt. Sajnos nem emlékszem az összesre. Szerencsére édesapám a legtöbbet őrzi videón, ha majd egyszer befejezem a futballt, felélénkítem a memóriámat.

Nyugtasson meg: a százötvenedik ön előtt van?

Valami rémlik. Schimmer Szabolcs remekül adta be a labdát a jobb oldalról, én pedig kapásból továbbítottam a debreceni kapu jobb oldalába.

A felvétel alapján kijelenthető: jubileumi gólhoz méltó mozdulat volt!

Ehhez képest sokan kérdezték tőlem, így akartam-e. Hát persze hogy így akartam! Még akkor is, ha – mint minden gólhoz – ehhez is kellett egy kis szerencse.

Otthon vezeti a góllövőlistát?

Az összesítettet igen. S nem csak azért, mert az aktív labdarúgók közül én állok az élen… Más kérdés, hogy szoros a verseny, Tököli Attila csupán eggyel van lemaradva mögöttem. Valami azt súgja, hamarosan ő is ünnepelhet. Kiváló csatár, ráadásul jó formának örvend, már tizenhárom találatnál jár az idén, ha fogadnom kellene, arra tennék pénzt, hogy az idén ő lesz a gólkirály.

Önmagának nem ad esélyt?

Öttel vagyok lemaradva Tököli Attilával, valamint Hercegfalvi Zoltánnal szemben, és ugyan a tavasszal nem megy rosszul, kisebb csodának kellene történnie ahhoz, hogy behozzam őket. Bár egy hét végi mesterötössel máris izgalmassá tehetném a viadalt.

Korábban már volt gólkirály, nyert három bajnoki címet, míg két szezont Magyar Kupa-győztesként zárt. Van oka panaszra?

Nincs! Elégedett lehetek azzal, amit eddig elértem, még akkor is, ha „csak” Magyarországon. De mit tegyek, én erre is büszke vagyok. Ahogy arra is, hogy Kínában is voltam kupagyőztes, sőt Szuperkupa-győztes is, mi több, még az év idegenlégiósának is megválasztottak. Tizenkét gólt ott is szereztem, ha ezt hozzácsapom a többihez, máris százhatvankettőnél járok.

Akad kedvenc köztük?

Még a Zalaegerszeg játékosaként ollóztam egyet a Sopron ellen, az tényleg szép volt. Különben nincs kedvencem. Illetve van: mindegyik az. Mégiscsak az a feladatom, hogy a kapuba találjak, és ha sikerül, az azt jelenti, jól végeztem a dolgom. Rúgtam nagy gólokat és kicsiket is, voltam már eredményes távolról és közelről, értékesítettem néhány tizenegyest is, betekertem egy-két szabadrúgást, no meg volt az a néhány fejes is – hú, ez már úgy hangzik, mintha visszavonultam volna… Holott eszemben sincs!

Eljuthat kétszázig?

Jó lenne. Idehaza már öreg futballistaként tartanak nyilván, csakhogy én a magam harminckét évével úgy vélem, három-négy esztendő még bennem van. Ez esetben bajnokságonként tizenöt-húsz góllal számolva meglehet a kétszáz.

Deák Ferenc anno három idény alatt lőtt százhetvenhármat…

Mert ő jobb játékos volt, mint én! De neki és a többi legendának talán könnyebb dolga volt, hiszen a kapusok akkoriban még nem voltak annyira képzettek, mint manapság. Ha valaki jól eltalálta a labdát, szinte biztos volt, hogy a kapuban köt ki. Szóval én most aláírnám, hogy három év alatt összejön az az ötven gól.

Ki érheti el előbb a kétszázas határt, Tököli Attila vagy ön?

Jelen állás szerint én…