Utolsó vérig

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2009.04.14. 23:09
Címkék
A Liverpoolnál talán csak egy csapat híresebb arról, hogy reménytelen helyzetből is képes felállni és kicsikarni a sikert: a Bayern München. A Bajnokok Ligája-negyeddöntő keddi visszavágóin mindkét egyesületre első ránézésre leküzdhetetlen próbatétel vár, Steven Gerrardéknak a továbbjutáshoz a Chelsea otthonában kellene három gólt lőniük, a bajoroknak pedig a Barcelona ellen legalább négyet. Csodák nincsenek. Vagy mégis?

Sportban első számú szabály, hogy az ellenfélnek illik megadni a tiszteletet. Tudják ezt Barcelonában is, a Bayern München 4–0-s legázolása után néhány étteremtulajdonos mégis lecsapta a magas labdát: üzletében megkezdte a Bayernmenü árusítását. Ebben persze még nem lenne semmi sértő, abban viszont már inkább, hogy az elnevezéssel a gyerekadag legkisebb változatát kínálják. Helyi informátorunk szerint mégsem kapós az újítás, és nem csak azért, mert a tányért alig piszkítják be az étellel, hanem a borsos ára miatt sem. A menü – természetesen – négy euróba kerül…

Az efféle fricskák híre nyilván eljutott Münchenbe is, és ha a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőn kapott négy gól nem tüzelte volna fel őket kellőképp a visszavágóra, az élcelődések hatására alighanem kinyílt a zsebükben a bicska. S éppen a sértett büszkeség jelentheti az utolsó szalmaszálat a németek számára, akik ugyan >>>

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
6 perce

NB II: Budapest Honvéd FC–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
12 perce

Milánó 2026: veszélybe került Leon Draisaitl olimpiai részvétele

Jégkorong
26 perce

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
42 perce

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
43 perce

Milánó 2026: olasz sílövő bukott meg a doppingvizsgálaton

Téli sportok
1 órája

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
1 órája

Tiba Panna szerint nem kell túlgondolni a játékát

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik