Hétközi forduló a Libertadores Kupában

2009.04.13. 20:35
Címkék
Gőzerővel zajlik a Libertadores Kupa, hét közben újabb mérkőzéseket rendeznek ebben a rangos sorozatban.
Az 1. csoportban jelenleg a Palmeiras áll az utolsó helyen, amely a jelenlegi második Sport Recifét fogadja. A házigazda eddig mindössze egyszer játszott otthon, akkor elbukott az éllovas Colo Colo ellenében. Most viszont jó esélye van a sikerre, hiszen mostani riválisát annak otthonában is eltángálta 2–0-ra, sikere esetén pedig fellépne a második helyre.
A 4. csoportban a kolumbiai Independiente Medellin a Sao Paulót látja vendégül. A házigazda eddig mind a négy mérkőzését döntetlennel zárta, mostani riválisánál 1–1-re végzett. Nem lesz könnyű feladat a győzelem megszerzése, hiszen a látogatók eddig veretlenek, a már említett remi mellett mindhárom meccsüket megnyerték.
Az 5. csoportban a Deportivo Quito–Universitario Sucre mérkőzésen ecuadori gárda csap össze bolíviai vendégével. A házigazda jelenleg a harmadik, a vendég a negyedik helyen áll, már csak elméleti esélyük maradt a továbbjutásra. A remény megtartásához a rendezőnek mindenképpen győznie kellene, a vendégeken egy győzelem sem segítene érdemben. Fordított szereposztásban 1–1-re végeztek.
A 6. kvartettből két összecsapás is felkerült a tétlapra. Az FC Caracas–Everton Vina Dal Mar mérkőzés pályaválasztója a harmadik, a vendége a negyedik helyen található, ám mindössze egy pont közöttük a különbség. Fordított felállásban az akkor pályaválasztó Everton 1–-ra nyert, visszavágás esetén a venezuelaiak megelőzik riválisukat a táblázaton. A Chivas Guadalaraja–Lanus összecsapás esélyese egyértelműen a hazai gárda, amely jelenleg a táblázat élén áll, és sereghajtó ellenfelével annak otthonában ért el 1–1-es döntetlent.

Oroszlánszívű, a papírformára fittyet hányó fogadók figyelmébe ajánljuk:

+ Az Emmen nem kap ki az Aalen otthonában 049

+ A Liverpool a félidei döntetlen után megveri a Chelsea-t 060

+ A Bayern München az első félidőben nyerésre áll 079

+ A rendes játékidőben nem dől el a Düsseldorf–E. Berlin mérkőzés 113

+ Nem bír egymással a két bukaresti csapat, a Dinamo és a Rapid 124

+ A Bröndby nem váltja győzelemre a hazai pálya előnyeit az Aalborg ellenében 133

+ A Crawley legalább egy pontot elvisz a Ketteringtől 148

+ Az Arsenal a félidei hátrányból döntetlenre menti a mérkőzést 164

Legfrissebb hírek

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
23 perce

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
29 perce

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
33 perce

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
34 perce

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
40 perce

Pogacart lesprintelték, de megőrizte a sárga trikót a Romandiai körvesenyen

Kerékpár
45 perce

Győzelmével két csapatot is kiejtett a Serie A-ból a Lecce

Olasz labdarúgás
58 perce

A McLaren vetett véget a Mercedes menetelésének – Norrisé a rajtelsőség a miami sprintidőmérőn

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik