Tököli Attila mesteri gólokkal bizonyított

A mérkőzésről tudósított: RÓNAI GÁBOR, VAJDA GYÖRGYA mérkőzésről tudósított: RÓNAI GÁBOR, VAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2009.04.12. 02:53
Címkék
Nyert a Paks, ami a bajnokság tavaszi szezonjában mármár szenzációszámba menő esemény. A Vasas legyőzése ráadásul plusz fegyvertény. Gellei Imre vezetőedző boldog lehet, hogy olyan remek csatára van, mint Tököli Attila, aki parádésan futballozott, s mesteri gólokat szerzett az angyalföldiek ellen.

A frászt hozta Éger László Gellei Imrére! A Paks kilencszeres válogatott védője megszédült a Vasas elleni mérkőzés előtti bemelegítés közben, s az öltözőbe tántorgott. Mint kiderült, a labdarúgót megcsípte egy darázs, ezért lett rosszul. Az orvosok injekcióval segítettek rajta, s mert Éger Lászlót kemény fából faragták, a kezdésre rendbe jött, s ott volt a többiek között. A védő rutinjára, tudására szüksége is van a hazaiaknak, hiszen a tavasszal még nem nyert meccset a Paks: három döntetlen és egy vereség a hazaiak mérlege. Éger Lászlóék hiába játszottak jól az MTK ellen (0–1) és legutóbb Diósgyőrben (0–1), mégis kikaptak, mert leginkább a góllövéssel állnak hadilábon. Helyzetekig ugyan eljutott a Paks, de Tököli Attilán mintha átok ült volna, egyik meccsen sem talált a kapuba. Így volt ezzel a Vasas elleni mérkőzésen is a 41. percig, akkor ugyanis a tőle megszokott nyugalommal helyezte a labdát a vendégek kapujába.

A Vasas oldalán pedig elkönyvelhették, hogy ennyivel jobb a Paks, mert ugyan a vendégeknek is volt helyzetük az első félidőben, ám Szasa Obrics képességei messze elmaradnak Tököli Attiláétól – az angyalföldiek légiósa ugyanis kihagyta a kihagyhatatlant.

A Paks a szünet után sem bízott semmit a véletlenre: két perccel a kezdés után már két góllal vezetett a hazai együttes, ezzel megpecsételődött a nagy akarással, ám rendkívül pontatlanul futballozó Vasas sorsa. A „kivégzésre” csupán a 65. percig kellett várni, a parádésan futballozó Tököli Attila megadta a kegyelemdöfést. Attól kezdve már a közönség szórakoztatásával is törődött a hazai csapat, leginkább Tökölinek, Kiss Tibornak, a jobb oldalon játszó Heffler Tibornak és a bal oldalon futballozó Báló Tamásnak köszönhetően.

A győzelem nem a véletlen műve, mert ahogy írtuk, a Paks az MTK és a DVTK ellen elvesztett mérkőzésen sem játszott rosszul, ám ami azokon a meccseken nem, a Vasas ellen bejött: Tököli Attila mesterien futballozott, s a csatár most mindenért kárpótolta azokat, akik az igazán nagy villanást várták tőle.

Legfrissebb hírek

Kikapott a macedónoktól a kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
42 perce

„Budapesten mindig otthon érzem magam” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
51 perce

„Mindent megkaptam a kézilabdától” – Faluvégi Rudolf a visszavonulásáról

Kézilabda
55 perce

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
1 órája

Coco Gauff néhány nappal a US Open rajtja előtt szakított edzőjével

Tenisz
1 órája

Szlovák Kupa: biztos DAC-továbbjutás

Minden más foci
1 órája

Evezés: eredményes nyarat zárt a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
1 órája

Több sportág kiemelkedő alakját díjazták az államalapítás ünnepén

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik