Nincs mese, nyerni kell!

Vágólapra másolva!
2009.04.11. 01:34
Címkék

Hetek óta képtelen előrelépni a Paksi FC, s ez esetben a megállapítás nem kizárólag a csapat helyezésére vonatkozik. Az együttes februárban-márciusban három döntetlennel kezdte a bajnokság tavaszi idényét, ám a legutóbbi két mérkőzésén nemhogy pontot, még gólt sem szerzett. Érthetetlen, hogy a télen – magyar viszonylatban – jó hátvédekkel (Horváth Levente, Nikolov Balázs, Pintér Attila) megerősített gárda rendre hibázik hátul, míg Tököli Attila a támadósorban egyedül próbálja felvenni a harcot az ellenfelek védőivel. Némi iróniával élve, a zöld-fehérek szerencséje, hogy a kieső helyen szerénykedő Siófok, REAC páros képtelen a győzelmekre, ezáltal közelebb sem tud kerülni a még bennmaradást jelentő 14. pozícióhoz. Persze ettől még korántsem nyugodhatnak meg a paksiak, főleg hogy a Vasas ellen az utóbbi időben rendre parázs hangulatú meccseket játszottak – az ősszel például Molnár Zoltán„állásába” került az angyalföldi találkozó, s nem az 5–0-s vereség, sokkal inkább a válogatott hátvéd kiállítása váltotta ki a vezetőség nemtetszését. Talán a felfokozott idegállapot ezúttal végre pozitívan hat a paksi labdarúgókra, s a november 8-i szombathelyi győzelem után ismét három pontot szerezhetnek.

Az elmúlt hetek gyengébb teljesítménye miatt a Vasas lecsúszott a dobogóról. Az idén ráadásul négy piros lapjuk miatt az angyalföldiek szinte sosem játszottak azonos összetételben, a Pakson sem bevethető Ognjen Paripovics például már a második büntetését tölti négy héten belül. Jó hír ugyanakkor, hogy a márciusban szárkapocscsonttörést szenvedő Petar Divics, valamint a közelmúltban lágyékműtéten áteső Lázok János a napokban elkezdheti a könnyített edzéseket.

Legfrissebb hírek

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
22 perce

NB III: a Maldív-szigetekre igazolt az Eger középpályása

Labdarúgó NB II
24 perce

IFFHS: a férfiaknál Luis Enrique, a nőknél Renée Slegers lett az év edzője

Minden más foci
42 perce

Trevor Cheek elárulta, mit jelent számára a vasárnapi mesterhármas

Jégkorong
1 órája

Schäfer András: Legyen meg a belső békém, ez a legfontosabb

Légiósok
1 órája

NBA: a Chicago jött ki győztesen az idény eddigi legnagyobb pontzuhatagából

Amerikai sportok
1 órája

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
1 órája

Brazília: Depay góljával kupagyőztes a Corinthians – egy zseniális csel után

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik