Másodosztályú döntős

2009.04.11. 01:34
Címkék

Az első mérkőzés 1–0-s győzel met hozott az NB II-es pécsiek számára az élvonalbeli Honvéddal szemben, s a pécsiek gólját Berdó Balázs lőtte, aki Pécsről Ciprus érintésével kötött ki a Honvédban, majd onnan érkezett vissza nevelőegyesületéhez. A két szakvezető igencsak jóban van egymással, hiszen annak idején az utánpótlás-válogatottnál egymás kezébe adták a csapatokat, és közös programok esetén egy szobában is laktak. Akkor Róth Antal volt Sisa Tibor „főnöke”, hiszen a pécsi tréner volt az U21-es, valamint U20-as csapat szakvezetője és ő kapta meg a Sisa Tibor keze alól kiöregedő U19-es játékosokat. Aztán távozott a válogatott éléről, és Sisa Tibor vette át a legidősebb utánpótlás-korosztályban a helyét, de ez kettejük kapcsolatát nem árnyékolta be. Ahogy a Honvéd trénere mondta a mérkőzés előtt, a nagyhét igazából nagy utazást jelent csapata számára, hiszen a csütörtöki mérkőzéssel kezdődően egy hét alatt három idegenbeli találkozón kell túl lenniük a kispestieknek.

A fővárosiak kezdtek jobban, az első húsz percben meglehetősen ideges és kapkodó volt a hazai együttes játéka. Utána azonban fokozatosan felvették a ritmust a másodosztályú pécsiek, kiegyenlítetté vált a játék. Az első félidő utolsó pillanataiban tíz játékosra fogyatkozott a Honvéd, azonban Szalai Tamás kihagyta a büntetőt. Nem kellett sokáig várni a hazaiak találatára, mert a második félidőben a Honvéd kopírozta le a pécsiek első félidei teljesítményét: ideges, kapkodó hátvédsor, s Gyánó Szabolcs büntetett egy parádés góllal. A télen igazolt korábbi Vasas-futballista először lépett tétmérkőzésen pécsi színekben pályára, és 18 méteres ballábas lövéssel mutatkozott be csapatában.

Az élvonalba készülő pécsiek bizonyították – miután sorra megverték NB I-es ellenfeleiket –, hogy teljesen megérdemelten jutottak el a fináléig, ahol a Fehérvárral játszanak.

Legfrissebb hírek

Elhunyt Alex Zanardi autóversenyző és paralimpiai bajnok

Egyéb autó-motor
2 perce

Tijani-ügyben cáfolták a Loki ajánlatát, egy másik magyar klubról írnak

Labdarúgó NB I
15 perce

Gruber Zsombor: A győzelmünk a helyzetkihasználáson múlhat Újpesten

Labdarúgó NB I
41 perce

Martin Chlumecky: Nincs még vége a bajnokságnak!

Labdarúgó NB I
55 perce

A DAC elhalasztaná a Slovan bajnokká avatását Pozsonyban

Minden más foci
1 órája

Férfi kézilabda: Ónodi-Jánoskúti öt gólt lőtt és hat gólpasszt adott

Kézilabda
1 órája

Az FIA bizarr hibát követett el – Albon büntetést kapott a miami sprintidőmérő után

F1
1 órája

Még két helyet javíthat a tabellán a Szpari

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik