Hasznos technikázás

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2009.04.11. 01:34
Címkék

„Éppen Amszterdam utcáin sétálgatunk. Két edzés között beugrottunk körülnézni, sétálni, szerencsére itt is nagyon szép az idő, készülnek a húsvétra, rengeteg program közül lehet válogatni” – mondta az idén kétlaki életet élő (vagy Cegléden készül Bíró Tamással, vagy Hollandiában élő dzsúdózó barátnője, Kitty Bravik klubjában edz) Ungvári Miklós.

Ezúttal rövidebb látogatásra utazott, körülbelül egy hetet tölt Hollandiában, szerdán pedig már utazik is haza, mivel a hónap végén sorra kerülő Európa-bajnokságra (április 24–26., Tbiliszi) Budapestről indul útnak.

„Edzőm, Bíró Tamás javasolta, hogy jöjjek ki Hollandiába, küzdjek egy kicsit az itteniekkel” – mondta az Európa-bajnok dzsudoka, aki a haarlemi klubnál több holland kiválósággal gyakorolhat együtt. Ráadásul most már teljesen egészségesen vetheti bele magát az edzésekbe.

„Az orrommal akadt egy kis probléma, ödémám volt, mivel a nymburgi edzőtáborban kaptam egy ütést, majd Tatán ugyanoda még egyet, ezért egy kicsit óvatosabbnak kellett lennem. Mostanra normalizálódott a helyzet, és azt kell mondjam, jót is tett az a másfél-két hét, amíg nem dzsúdózhattam. A küzdelmek helyett edzőmmel otthon, Cegléden technikáztunk, ez pedig rendkívül hasznos volt.

Azóta érzem, másként megy a dzsúdó. Azért is volt szükség erre, mert a hollandiai erősítés a mozgáskoordináció rovására ment.”

Az MTK-Erzsébetváros 66 kilós versenyzője, aki az idén a párizsi Grand Slam- és a hamburgi Grand Prix-viadalon is dobogón állt, a kontinensbajnokság előtti utolsó tréningeket már itthon végzi.

Ami biztató a nagy megméretés előtt: Ungvári jókedvű, és remek formában van. S azt sem felejtette el megemlíteni, nagyon bízik öccse, a 73 kilóban induló Ungvári Attila jó Eb-szereplésében is, mivel egyik nagy vágya, hogy mindketten dobogóra álljanak Tbilisziben.

Legfrissebb hírek

Kétszázkilencvennyolc orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
11 perce

Király-kupa: Albacete–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
19 perce

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
25 perce

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
37 perce

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
1 órája

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
1 órája

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
1 órája

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik