Ez volt Itália hattyúdala?

„Megbosszulni a BL-ből ki esett olasz csapatok sorsát!” – adta ki a jelszót Pasquale Marino, az Udinese vezetőedzője a Werder elleni brémai UEFAkupa-összecsapás előtt, utalva a sajátos helyzetre, hogy Itáliát Európában immár egyedül az ő együttese képviseli. A mérkőzés mégsem úgy indult, mintha az udineiek az Internazionale, a Juventus, a Roma és a Fiorentina minden dühét tolmácsolni akarták volna a nagyvilágnak: eleinte sokkal inkább a németek tartották kézben a játékot, támadásokat is inkább ők vezetgettek. Igen, csak vezetgettek, hiszen az első fél óra jelentős gólhelyzet nélkül telt el.

A fél órát kéretik szó szerint érteni, a 30. percben ugyanis Naldo 35 méterről úgy telibe találta a lécet, hogy a csattanástól még Samir Handanovic is megijedhetett. Mással aligha magyarázható, hogy a kipattanót nem tudta lehúzni a levegőből – szerencséjére a bíró kapustámadás címén kifelé ítélt szabadrúgást. Igazán azonban akkor rémülhetett meg Handanovic, amikor néhány perccel később Diego jobb sarokba helyezett lövése nyomán a játékvezető sem kapustámadást, sem szabálytalanságot nem látott, gólt viszont annál inkább.

S ha már a cikk elején szóba kerültek a bukott olasz gárdák, jegyezzük meg, hogy Diego keresve sem találhatott volna alkalmasabb ellenfelet góllövőképessége csillogtatásához: a jelenetet valószínűleg az őt régóta csábító Juventus vezetői és hívei is árgus szemmel figyelték. Így azt is tátott szájjal lesték, ahogyan Diego a 67. percben gyönyörő testcsel után kilőtte a bal felső sarkot. Az utolsó tőrdöfést Hugo Almeida vitte be az olaszoknak közeli góljával, és bár Quagliarella a finisben szépített, az udinei „bosszú” ígérete egyre hamisabban cseng.