A sziget

Szégyen, gyalázat, de az utóbbi időben sok szó nem esett arról, hogy van egy sziget a magyar futballban, ahol – fogalmazhatunk így – nem az aktuális trend szerint zajlik a klub- és csapatépítés, így értelemszerűen más dimenzióban beszélhetünk a gazdasági és szakmai ténykedésről is. A Ferencvárost övező mindenkori médiahiszti árnyékában (…) ugyanis az FTC-n kívül van még egy csapat az NB II-ben, amely erőteljesen nyomul az élvonal felé. A Pécsi MFC-ről van szó, arról a klubról, amelyiknél nem költenek pénzt légiósokra, hanem – Matyi Dezső tulajdonossal az élen – abban hisznek, hogy a magyar edzők által nevelt magyar futballistákkal is lehet jó eredményt elérni, szép, közönségcsalogató futballt produkálni, és nem utolsósorban a sikeres játékospályafutása után az edzői szamárlétra valamennyi fokát végigjáró, a pécsi futballhoz ezer szállal kötődő szakvezető, Róth Antal tudásában megbízni. Különösebben nem is kellene heroizálni mindezt, hiszen – ha a valódi értékekre sokat adók, nem pedig a sekélyes tudású önmenedzselők országában élnénk – ez a módi lenne a természetes. A magyar futball jövőjét, mindenkori munícióját ugyanis a pécsi példa jelenthetné: tudatos munkával, racionális gazdálkodással felépíteni azt a klubot, amelyiknek léte nem a középszerű, s nehezen motiválható – pontosabban csak eurókötegekkel feltüzelhető – zsoldosok futballhoz (munkához) való hozzáállásától, hanem a szívtől, a lélektől, a klubszeretettől függ. Lehet persze, hogy végül az idén (még) nem valósulnak meg a pécsi álmok, hiszen a futball kiszámíthatatlan, s a mostani, a Ligakupában Honvéd-verő csapat a döntőben megtorpan, illetve marad NB II-es, de ettől semmi sem változik, hiszen végre van egy hely ebben az országban, ahol még azt láthatjuk: igenis él a magyar futball.