Kuttor Csaba csak középtávra tervez

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
2009.04.08. 01:48
Címkék

Edző és tanítványa foglalta el az idénynyitó duatlonverseny után Somogyszilen a dobogó legmagasabb és legalacsonyabb fokát: Kuttor Csaba és Király Kristóf. A háromszoros olimpikon, az Újbudán dolgozó Kuttor számára azonban versenyzőként csak bemelegítés volt a szezonra a futásból és kerékpározásból álló viadal, továbbra is a triatlont választja, az idén azonban nem elsősorban az olimpiai távot.

„Az őszi, ausztráliai világbajnoki döntőre azért szeretnék még kijutni, de saját zsebből előtte nem tudom finanszírozni a vb-sorozaton, világkupákon való részvételt” – mondja Kuttor, aki úgy érzi, a felnőttválogatott számára itthon egyelőre nincsen finanszírozási terv 2009-ben. Különösebben tervezni ezért ő sem tud hosszú távon, csak május 24-éig – középtávra.

Ekkor tartanak St. Pöltenben a triatlonosok számára 70.3-as, vagyis középtávú viadalt, ahol már a kategória novemberi vbjére is kvótát lehet szerezni. A 70.3 a versenytávot jelenti mérföldben, vagyis az ironman felét kell teljesíteniük az indulóknak.

Ők pedig egyre többen vannak. Mint Kuttor elmondta, a verseny egyre népszerűbb, az olimpiai táv specialistái közül sokan itt is elindulnak, fiatalabbak és rutinosabbak is, mint a sportág egyik legnagyobb alakja, a szintén 75-ös születésű kanadai olimpiai bajnok Simon Whitfield.

„Itt nem a pénzdíj dominál, szponzori szempontból viszont fontos lehet a 70.3 – véli Kuttor Csaba. – Ha azt nézem, milyen hatással van a szervezetemre, még kamatozhat is az olimpiai számban.”

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
2 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
2 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
2 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
4 órája