Túlélte a Pécs

MIHÁLYI ANDRÁS, PAJOR-GYULAI LÁSZLÓMIHÁLYI ANDRÁS, PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2009.04.05. 01:32
Címkék

A papírformát tekintve az elődöntő második találkozója sem ígérkezett túl izgalmasnak.

Miután a Pécs a bajnokságban kétszer is legyőzte a Szolnokot, ezúttal is az ő sikerére lehetett számítani – ám mint tudjuk, a kupa más, mindig előfordulhat egy-egy nagy meglepetés.

Meglepetésben nem is volt hiány: senki sem gondolta volna, hogy ezen a szinten lehet ennyire gyengén, elképesztően alacsony színvonalon kosárlabdázni! Mintha „homálygyárban” készültek volna a játékosok, szinte vetekedtek, ki tud többször úgy dobni, hogy a labda a gyűrűt se érintse, amit a mezőnyben ügyetlen, suta megmozdulások fűszereztek. Mindkét csapat kapkodott, bántóan pontatlanul játszott, amit a számok is elárulnak. Rossz viccnek tűnt az első negyed végeredménye: a pécsiek mindössze tíz pontig jutottak, így a 13-at szerző Szolnok vezetni tudott. Az pedig egész egyszerűen minősíthetetlen, hogy a nagyszünetre harminc pontot sem elérve vonult be az öltözőbe a két csapat.

Két férfi élgárda mérkőzésén…

Érdemes azt is megemlíteni, hogy a játékosok neve mellett ekkor mindössze nyolc személyi hiba szerénykedett, ennél még egy barátságos meccsen is több faultot kénytelenek lefújni a játékvezetők. Nem arról volt tehát szó, hogy mindkét fél parádés védekezéssel húzta át a másik számításait – sajnos a pocsék kosárlabda volt az igazi ok.

A folytatásban annyit változott a játék, hogy a Pécs szép lassan kezdte elhagyni ellenfelét. A harmadik negyedben

a Szolnok alul tudta múlni vetélytársát csekély kilenc szerzett ponttal, és meg is pecsételte a sorsát. Ronnie Ross egymaga eredményesebb volt, mint társai összesen, márpedig egyedül még egy kínlódó ellenfelet sem volt képes megállítani – nem is lehetett. Az igazsághoz tartozik, hogy a szünet után keményebbé vált a játék, olykor szikrázó összecsapásokat láthattunk, nehéz volt kordában tartani az indulatokat. Aztán lehiggadtak a forró fejű játékosok, és a végén jobban összpontosító pécsiek megérdemelten nyertek, egyúttal jutottak a döntőbe, amelyben sokkal jobb teljesítményre lesz szükségük a Falco ellen.

Vigaszuk lehet, hogy rosszabbak aligha lehetnek.

Legfrissebb hírek

A Nyíregyháza január 2-án kezdi a felkészülést, majd Törökországba utazik

Labdarúgó NB I
20 perce

A spanyol gólkirály vette be a kapuját – Hosszú Kávé Szalóczy Pállal

Képes Sport
26 perce

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
52 perce

RB Leipzig: korábbi alapember távozik, egy fiatal visszatér, egyiptomi együttműködés

Német labdarúgás
1 órája

NB I: Jordanov csodagólja, Tóth Barna lelkiereje, Klausz „nagy mentése”

Labdarúgó NB I
1 órája

Harminckét évesen visszavonul az olimpiai bajnok brazil középpályás

Minden más foci
1 órája

A jótékonyság volt a lényeg, azért győzött a huszonnégy óráson

Csupasport
1 órája

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik