Mindkét csapat kikapott

R. B. B.R. B. B.
2009.04.05. 01:32
Címkék

Mindkét magyar csapat vereséget szenvedett, így a Dunaújvárosi Főiskola-ELCO-DVCSH ezüstérmes lett a LEN-kupában, míg a Domino-Honvéd a bronzéremért játszhat a BEK-ben.

Az első mérkőzést megnyerő (12–11) Dunaújváros a Sturm Csehov otthonában is jól kezdett, az öt gólig jutó Primász Ágnes vezérletével másfél negyeden keresztül jobban állt, és még az utolsó negyed előtt is közelebb volt történelme első nemzetközi kupagyőzelméhez (a BEK-ben és a KEK-ben már elkönyvelhetett egy-egy ezüstérmet), mint Dmitrij Gorskov tanítványai.

Sőt, a negyedik negyed elején ismét a főiskolások kerültek előnybe, utána azonban semmi sem jött össze nekik. Ráadásul elég erős bírói nyomással is meg kellett birkózniuk, gyakran nem is hagyták támadni őket a fehér ruhások. 1:40 perccel a vége előtt Primász lövése a kapufa belső éléről jött ki, innentől pedig már tartották az előnyüket az oroszok.

A másik magyar kupacsapat, a Honvéd a görög Vuliagmenivel került szembe a BEK elődöntőjében. A Valkai Ágnes nélkül felálló Domino a fiatal Keszthelyi Rita góljával szerzett vezetést, azonban a magyar együttest az előző kiírás negyeddöntőjében búcsúztató Vuliagmeni fordítani tudott, s 5–3-ra is vezetett. Szerencsére előbb egyenlített, majd Zantleitner Krisztina és Györe Anett góljával a vezetést is sikerült megszereznie a magyar bajnoknak, de a fordulatoknak még itt sem volt vége. A görögök egalizáltak, majd tizenhárom másodperccel a lefújás előtt a győztes gólt is megszerezték. A Honvéd vasárnap a házigazda Kirisivel játszik a bronzéremért.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
9 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
31 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
33 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
40 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
54 perce

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
1 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
1 órája

Fájó vereség az NL-nyitányon: Magyarország kihagyta a helyzeteit, Ukrajna értékesített egyet

Magyar válogatott
1 órája