Megérkezett a vételár

2009.04.05. 01:32
Címkék

A feszült várakozással töltött kínos hetek, hónapok véget értek végre, pénteken ugyanis megjelent a zalaegerszegiek bankszámláján az összeg, amelyet a ZTE irányítói a gaboni csatár, Roguy Meyé eladásáért fejében az Ankarasportól követeltek. Emlékezzünk rá: a török együttes irányítói a mintegy 300 millió forintnyi vételár első részletét annak rendje és módja szerint átutalták – majd a február 15-i fizetési határidőre lakatot tettek a klubkasszára, a kulcsát pedig jó messzire hajították. A kék-fehérek nem tehettek mást, írásban jelezték aggályaikat, ám a felszólításokra sem fizettek a törökök, sőt olyan kifogásokkal álltak elő, hogy az egyesület elnöke a helyi polgármester, a választások miatt pedig nincs idő és mód az utalásra. Noha szóba került, hogy a csatár játékjoga a nyilvánvaló szerződésszegés következtében visszaszáll a zalaiakra, Nagy Ferenc elnök jelezte: a kieső bevétel, valamint a kényszerű visszatérése miatt aligha motiválható támadó miatt sem járnának jól, így egyezségre törekednek. A március 31-i, végső határidő közeledtével már FIFA-feljelentés is fenyegette az Ankaraspor vezetőit, mégis az utolsó pillanatra hagyták a folyósítást. Mondhatnánk, a türelem és a taktikus kivárás eredményre vezetett végül, csakhogy közben jó néhány ősz hajszálat megspórolhattak volna maguknak a ZTE vezetői.

Legfrissebb hírek

Futsal: otthon tartotta a Magyar Kupát a Veszprém

Minden más foci
2 perce

Tarsoly Csaba elmondta a verzióját az ETO Park eladásáról

Labdarúgó NB I
7 perce

Csingár István: A legfontosabb az volt, hogy időben reagáljak minden problémára

Csupasport
13 perce

La Liga: hazai győzelemmel vetett véget vereségsorozatának a Celta

Spanyol labdarúgás
13 perce

NB I: Újpest FC–Ferencvárosi TC

Labdarúgó NB I
29 perce

Hétgólos rangadó a dobogóért: a Paks legyőzte és megelőzte a DVSC-t

Labdarúgó NB I
45 perce

A derbin már magyarként játszhat Mariano Gómez

Labdarúgó NB I
1 órája

Serie A: sorozatban a harmadik meccs végződött gól nélkül

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik