Egyszer illene kapura lőni...

A mérkőzésről tudósított: PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ, VAJDA GYÖRGYA mérkőzésről tudósított: PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ, VAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2009.04.05. 01:32
Címkék
Alacsony színvonalú mérkőzésen nem bírt egymással a Bp. Honvéd és a Győri ETO FC a 21. forduló nyitó mérkőzésén. Amióta Sisa Tibor irányítja a Honvédot, bajnokin még veretlen csapata, igaz, nem is nyert még mérkőzést… Utóbbi adat nem meglepő, ha tudjuk: a Győr ellen a hazai pályán játszó Honvéd nem is rúgott kapura!

Kellemetlen hírt kaptunk a mérkőzés előtt: csütörtök éjjel ellopták dr. Pánics Gergely, a válogatott mellett is dolgozó orvos autóját. Ez ma Budapesten majdhogynem mindennapos eset. További balszerencse, hogy a kocsival együtt elvesztek az orvos csapattal kapcsolatos feljegyzései és egyéb dolgai. Még ennél is nagyobb baj, hogy a válogatottnál és az utánpótlás-válogatottnál használt gyógyszereknek is nyomuk veszett, s az a táska is a tolvajok tulajdonába került, amelyben Pánics doktor sürgősségi esetben használt műszerei voltak.

Azt hittük, ennél rosszabb már nem vár ránk péntek este. Pedig dehogynem…

Írd és mondd, a pénteken pályára lépő két csapatban 13 külföldi kapott lehetőséget, hogy bizonyítsa, többet érnek a magyar futballistáknál, s érdemes volt rájuk pénzt áldozni. Nyugodt szívvel kijelenthető, hogy sem a Honvéd hat, sem az ETO hét légiósa nem nyújtott többet, nem játszott jobban, mint a honi mezőny „lesajnált” magyar játékosai. Ráadásul a Honvéd azzal is „büszkélkedhet”, hogy a kilencven perc során egyfajta rekordot állított fel, mégpedig azzal, hogy bármennyire is hihetetlen, de egyetlenegyszer sem rúgott kapura. Szasa Sztevanovicsnak a hazaadások és egy-két beívelt tétova labda hárításán kívül nem akadt dolga péntek este. Nagy kérdés, miként magyarázkodnak Sisa Tibor játékosai a majdani számonkérés során, hiszen nehezen hihető, hogy a szurkolók és a tulajdonos


folytatás...
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
2 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
3 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
3 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
4 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
4 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
4 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik