Terry jókor érkezett

Vágólapra másolva!
2009.04.02. 08:10
Címkék
Fabio Capello tétmecscsen továbbra is veretlen az angol válogatott szövetségi kapitányaként, csapata John Terrynek a finisben lőtt góljával fektette két vállra Ukrajnát.

Az angol–ukrán összecsapás előtti legnagyobb meglepetést talán az szolgáltatta, hogy a negyvenedik válogatottbeli góljára hajtó Andrij Sevcsenko csak a cserepadon kapott helyet a vendégeknél. A szigetországiaknál David Beckham hiánya azonban lassan megszokottá válik, a fehér mezesek jobb oldalán a gyorsabb Aaron Lennon kezdett. A csoportot veretlenül vezető Capello-gárda előtt adódott a meccs első nagy helyzete is, egy szabadrúgásnál Frank Lampard tette Steven Gerrard elé a labdát, ám a Liverpool csapatkapitánya célt tévesztett, a labda nem sokkal a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. Rövid idő múltán elérkezhetett volna Sevcsenko ideje, mivel John Terry – véletlenül – képen törölte Andrij Voronint, akinek eleredt az orra vére, ám a Hertha játékosa végül folytatta a játékot. A közjáték után is az angolok futballoztak fölényben, aminek meg is lett az eredménye: a bal oldalról elvégzett szögletet Terry fejelte vissza középre, a sérüléséből felépülő Peter Crouch pedig látványos mozdulattal talált a kapuba. Bár a vendéglátók játéka a várakozásokhoz képest szürkébb volt, az látszott, hogy a nagy kedvvel futballozó Gerrard és Wayne Rooney a fordulás után is sok gondot okozhat az ukrán védőknek.

A két játékos többször is jól játszott össze, és utóbbi egy életerős lövéssel kezdte a második félidőt.

Nem sokkal később az egykori londoni (Chelsea) Sevcsenko is beállt, így 86 fellépésével ő lett csapatának válogatottsági rekordere – sőt ő egyenlített!

Anglia azonban még tudott újítani: a finisben David Beckham szabadrúgása, illetve Steven Gerrard lefejelt labdája után John Terry lövésével kicsikarta a győzelmet, és sorozatban hetedik hazai világbajnoki selejtezőjét is megnyerte.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
12 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
12 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
12 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
12 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
13 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
13 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
14 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
14 órája
Ezek is érdekelhetik