Kiállítással indult

Vágólapra másolva!
2009.04.02. 08:10
Címkék

„Lippi! Nézd meg a Faceboo kot, valaki a barátjának jelölt: Cassano…” – üzentek transzparensükkel Marcello Lippi szövetségi kapitánynak az Írország elleni világbajnoki selejtező előtt Bariban a helyi szurkolók, jelezve: nem bocsátották meg a szakembernek, hogy kihagyta a város szülöttét, Antonio Cassanót. A kisebb tüntetés egyúttal cáfolatot jelentett az edző korábbi jóslatára, hogy nem számít lázadásra azok részéről, akik 2006-ban örömkönnyek között ünnepelték együttese világbajnoki győzelmét. A Sampdoria-csatár ügyét kihasználva Giovanni Trapattoni, az írek olasz kapitánya is igyekezett nyilatkozatával megbontani az ellenfél sorait: „Annak idején nálam mutatkozott be a válogatottban, és meggyőződésem, hogy most is ott lenne a helye.”

Sokak szerint Giuseppe Rossinak is ott lett volna, Lippi azonban az előzetes hírekkel ellentétben végül a kispadra ültette a Villarreal támadóját. Kezdőként kapott viszont helyet a csapatban Giampaolo Pazzini, ám számára a találkozó nem tartott sokáig: a 3. percben már felmutatta neki a piros lapot a Wolfgang Stark játékvezető, miután a játékos a levegőben kitette könyökét a John O’Sheavel történt ütközés során.

Amilyen váratlan eseménynyel kezdődött, olyan meglepő fordulattal folytatódott az öszszecsapás, hiszen a Fabio Grosso beadását közvetlen közelről a kapuba pofozó Vincenzo Iaquinta góljával a 10. percben már az olaszok vezettek.

Trapattoni mester ekkor tizenkilencre lapot kért, és a 21. percben újabb csatárt hozott be Caleb Folan személyében. S a korábbi itáliai kapitány szakértelme végül kifizetődött, az írek Robbie Keane 88. percben, közelről elért góljával döntetlenre mentették az összecsapást.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
13 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
13 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
14 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
14 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
14 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
15 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
15 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
15 órája
Ezek is érdekelhetik