A játék minden percét élvezte

Vágólapra másolva!
2009.04.02. 08:10
Címkék

A végétől eltekintve izgalmas volt…A végétől eltekintve izgalmas volt…

A pályán nem éreztem így – felelte a huszonötödik válogatottságát győzelemmel ünneplő Halmosi Péter. – Végig kézben tartottuk a meccs irányítását, s talán nem túlzok, ha azt mondom, nagyobb különbséggel nyerhettünk volna.

Persze maximálisan elégedett vagyok a három nullával. Csütörtökön már senki sem arra emlékezik, hogy a hajrában tettük biztossá a győzelmünket, hanem arra, hogy három góllal nyertünk.

Ebben a légkörben nem is volt más választásuk, ugye?

Fantasztikus hangulatot teremtettek a szurkolók, ők is megérdemlik az elismerést.

Megjegyzem, nagyon nagy szükség volt rá, hogy ennyien biztassanak minket – a jövőben is elkél majd a támogatásuk. Remélem, a győzelemmel megháláltuk a bizalmukat.

Mi megszavaztuk a mezőny legjobbjának, a kérdés csak az: ön hogyan értékeli teljesítményét?

Nagyon elfáradtam… De panasz talán nem lehet a produkciómra, amit kért tőlem Erwin Koeman, azt megcsináltam. Külön örülök, hogy az első gól előtti szabadrúgást én harcoltam ki. Élveztem a játékot, hiszen ezúttal többet tudtam támadni, mint a korábbi mérkőzéseken. Örömmel tölt el az is, hogy megbizonyosodhattam róla: jó erőállapotban vagyok, hiszen a szombati albániai találkozót követően ezt a meccset is végig tudtam küzdeni anélkül, hogy hullámvölgybe kerültem volna. Azt persze nem tagadom, hogy az öltözőben jó volt egy kicsit megpihenni.

Várja már a szeptember ötödikét?

Persze hogy várom! A svédek elleni mérkőzés megint csak sorsdöntő lesz. Aztán a Portugália elleni is… De egyelőre nem szeretnék enynyire előreszaladni, és bőven beérem azzal, hogy szombaton idegenben megverjük a Portsmoutht. Lehetőleg úgy, hogy én is játszom, mert most úgy érzem, azt a meccset is simán kibírnám…

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
12 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
12 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
12 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
12 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
13 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
13 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
14 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
14 órája
Ezek is érdekelhetik