Roppant gyenge produkció

Vágólapra másolva!
2009.03.31. 22:59
Címkék

Az Eb-selejtező elitcsoportjá nak harmadik napján az eddig százszázalékos angolok ellen lépett pályára a magyar válogatott. Az volt a szándéka, hogy a negatív mérlegen legalább az utolsó nap változtasson, de ez nem sikerült. Az eddig lejátszott találkozókon sem gólt, sem pontot nem tudtak szerezni a magyar fiatalok, és ez a harmadik fellépésen sem sikerült.

A mérkőzést az NB II Keleti csoportjának első helyén álló Ferencváros angol vezetőedzője, Bobby Davison is megnézte. Az első játékrészben még pariban voltak a magyarok a szigetországiakkal, de csak kapufáig jutottak.

A szünet után azonban már nem tudták ellensúlyozni az angolok fölényét, kapkodóvá vált a játékuk, és ezt könyörtelenül kihasználták a vendégek. ½

A másik találkozón: Szerbia–Portugália 3–2 (1–0)

Legfrissebb hírek

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
25 perce

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
36 perce

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
50 perce

Megszülettek Győri-Lukács Viktória ikerlányai

Kézilabda
1 órája

Az év legnézettebb videói: amikor bemutatkozott a 13 éves Nagy Kornél

Minden más foci
1 órája

Etta Eyong és Amad Diallo is győztes gólt szerzett az ANK-n – videók

Minden más foci
1 órája

Az „elfeledett” válogatott – 50 éve lett Eb-ezüstérmes a magyar női röplabdacsapat

Röplabda
2 órája

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
19 órája
Ezek is érdekelhetik