Öt perc futball is nagyon sokat ér

Vágólapra másolva!
2009.03.31. 22:59
Címkék

Mit néztek meg?Mit néztek meg?

A Málta–Magyarország, illetve a Málta–Albánia meccs összefoglalóját. Jó volt újra látni Torghelle Sanyi gólját, nem volt semmi, ahogy öt védő között a kapuba fejelte a labdát – dicsérte most is az októberi csata egyetlen gólját jegyző támadót Dzsudzsák Balázs a kedd délutáni videózást követően.

Úgy hallom, kiváló a hangulat a csapat körül.

Olyannyira, hogy eddig még egyszer sem volt ilyen jó a légkör.

Bánja már, hogy a PSV–AZ rangadón reklamált?

Már a szünetben bántam, éppen ezért a két félidő között megbeszéltem Björn Kuipersszel a történteket. Az az én pechem, hogy a tiranai mérkőzést ő vezette…

Csodálkozott, hogy Erwin Koeman ezzel is indokolta a mellőzését?

Persze hogy csodálkoztam, hiszen a meccset megelőző napokban nem voltak a kimaradásomra utaló jelek. De sértődésről szó sincs, tudomásul vettem, hogy a kapitány más mellett tette le a voksát.

Máltát is legyőzik?

Ebben a hangulatban mindenképpen nyernünk kell! Hihetetlen az az őrület, amit az elmúlt napokban tapasztaltunk, a szurkolók szeretete csak erősebbé tesz minket. Borsódzik a hátam, ha belegondolok, hogy miattunk telik meg a Puskás-stadion. Istenem, de szeretnék játszani!

Még csereként is?

Ha öt perc jut nekem, akkor abban az öt percben akarok a válogatott hasznára lenni.

Szerintünk kezdő lesz.

Úgy legyen!

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda BL: Szeged–Wisla Plock

Kézilabda
3 perce

A 150 éve született Gillemot Ferencre emlékeztek a Fiumei úti temetőben

Magyar válogatott
4 perce

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
14 perce

Lerövidített időfutamot nyert meg Filippo Ganna a Vueltán

Kerékpár
31 perce

Könyv jelent meg Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
49 perce

Magyar kosárlabda: félig tele a pohár az elmúlt idény legjobbjainál

Kosárlabda
1 órája

Jövőre augusztusban lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
1 órája

A Leicester és a Lyon korábbi, ANK-győztes csatára is a CFR-ben folytatja – hivatalos

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik