Már megint megfulladtak

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2009.03.31. 22:59
Címkék
A brazilok harmadik nekifutásra sem tudtak vb-selejtező mérkőzést nyerni Ecuador fővárosában, a csaknem 3000 méterrel a tengerszint felett fekvő Quitóban, a vasárnapi 1–1 kifejezetten hízelgő a Dunga-csapat számára.

A dél-amerikai vb-selejtező eddig lejátszott 11 fordulója után az ötszörös világbajnok Brazília szenvedte el a legkevesebb vereséget (1) és kapta a legkevesebb gólt (5), ezekre, valamint a minden mérkőzést (így a felkészülésieket is) figyelembe véve nyolcas veretlenségi sorozatra még büszke is lehet Dunga szövetségi kapitány. Az Ecuadorban mutatott játék, valamint a szakvezető válogatási elvei ugyanakkor aggodalomra adhatnak okot: a magaslati Quitóban magyar idő szerint hétfőre virradóra megrendezett vb-selejtezőn teljesen alárendelt szerepet játszott a selecao, amelynek egy szava sem lehetett volna, ha kap egy négyest a rendkívül motivált, sokat futó, a körülményekhez értelemszerűen jobban alkalmazkodó ecuadori válogatottól. Hogy nem következett be „világégés”, az a hazai támadók rossz helyzetkihasználásának, de legfőképpen Júlio César kapus fantasztikus teljesítményének köszönhető – jóllehet így is nyerhetett volna Brazília, elvégre a csereként pályára lépő Cristian Noboa csak a 89. percben válaszolt a szinte láthatatlan Ronaldinho helyére a 71. percben beküldött Júlio Baptista góljára.

Az ecuadori találatot előkészítő Edison Méndez lövőcselére látványosan elterülő Felipe Melo mindenesetre a körülményekben látta a kudarc okát („Az öltözőben oxigénmaszkot kellett használnunk”), az első vb-selejtezős találatát elkönyvelő Júlio Baptista éppen ezért értékesnek tartja az egy pontot, a Manchester Cityben az idén még gólképtelen Robinho viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy „ha a válogatott nem tudja pontos passzokkal járatni a labdát, akkor jócskán elmarad az elvárható teljesítménytől.”

Kritikáját értelmezhetjük úgy, hogy hiányzott a brazil gépezetet mozgató Kaká sokoldalú futballja (a Milan zsenije lábsérülése miatt el sem utazott a csapattal), és úgy is, hogy a szintén a Milanban szereplő, illetve nem szereplő Ronaldinho képtelen volt reprodukálni az olaszok elleni bűvészkedését. Ez pedig Dunga felelőssége, mert ő mondta még a meccs előtt, hogy Kaká távollétében szabad kezet ad a mellőzöttsége miatt a lombard együttestől elvágyódó támadónak. Mindeközben a Milan harmadik brazilja, a klubja legutóbbi öt tétmérkőzésén négy gólt szerző Alexandre Pato végig a kispadon ücsörgött, holott ő nem csupán a támadások befejezéséhez, hanem azok előkészítéséhez is ért...

Ugyanakkor nem győzzük hangsúlyozni, hogy a tízcsapatos csoportból az első négy helyezett automatikusan kijut a világbajnokságra, márpedig Brazília benne van a négyben – konkrétan a negyedik.

Legfrissebb hírek

Női kosár: a Sopron Basket edzője lett a szlovén kapitány

Kosárlabda
25 perce

„Nekem a Fradi volt a Barcelona” – de most már Csíkszeredában alkotna maradandót

Légiósok
30 perce

Maye és Vrabel döntögeti Brady és Belichick New England-i rekordjait

Amerikai sportok
36 perce

Triatlon: a vb-n is bizonyította az erejét a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
44 perce

Vb 2026: Stopira reméli, hogy a magyar válogatott is kiharcolja a részvételt

Foci vb 2026
1 órája

Válogatott: jövő hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az írek elleni vb-selejtezőre

Magyar válogatott
1 órája

Loic Badé Párizs szülöttjeként győzné le a PSG-t a BL-ben

Bajnokok Ligája
1 órája

Milánó 2026: Ledecká nem tud indulni lesiklásban

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik