A Halcón Avenida nem számít alapítónak az Euroliga 1992 óta íródó történelmében. A spanyoloknak ez csupán a harmadik évadja a legjelentősebb kontinentális klubsorozatban. Az előző kettőben nem alkottak maradandót, ám az idén nagyon belehúztak. Hét győzelemmel (az előző két szezonban összesen nyolcszor nyertek) már a csoportkörben is csupán azért lettek másodikak a francia sztárcsapat, a Bourges mögött, mert az egymás elleni eredmény nem nekik kedvezett.
Aztán jött az igazi bravúr: José Ignácio Hernández lányai kiütötték a CSZKA Moszkvát, ráadásul úgy, hogy a mindent eldöntő mérkőzésen 13 pontos hátrányból álltak talpra, és kétszeri hoszszabbításban jutottak tovább. Jó csapat a salamancai, de igazából a diplomáciája kiváló. Ezt a magunk bőrén is érezhettük: a Péccsel a csoportkörben és a legjobb nyolc között is mérkőzött a spanyol együttes, a négy összecsapáson 48-cal (!) fújtak több személyi hibát a magyarok ellen. A Würzburg Aréna – a csapat otthona – igazi forró katlan, ahol állandóan négyezer ember tombol a kedvencek sikerét áhítva. A soproniak szempontjából kész szerencse, hogy a hazaiaknak a négyes döntőt – amelynek rendezési jogát nem olcsón szerezte meg a magyar bajnok elődöntőbeli ellenfele (akadnak források, amelyek több százezer, akadnak, amelyek milliós nagyságrendű eurokötegekről tudósítanak) – a FIBA döntése értelmében a csaknem tízezer nézőt befogadó Sánchez Paraíso Csarnokban kell rendezniük. Egyébként az is a soproniak malmára hajthatja a vizet, hogy veszekedésektől hangos a salamancai öltöző. A legnagyobb sztár, Donnette Snow még a pályáról is rendszeresen kibeszél az edzőnek. Talán nem véletlen, hogy a bajnoki tabella második helyén álló együttes szombaton rettegett arénájában 95–76-ra kikapott a nyolcadik helyen ötvenszázalékos mérleggel álló baszk Hondarríbia Irún csapatától.
