Egy siker hiányzott

R. B. B.R. B. B.
2009.03.31. 22:59
Címkék

Gulyás István szakágvezető minimális elvárását – legalább egy versenyzője küzdjön éremért – már az első napon teljesítették a szabadfogásúak, mivel Wöller Gergő két győzelemmel és két vereséggel az ötödik helyet szerezte meg.

A Vasas szombathelyi születésű birkózója sokakhoz hasonlóan az olimpia után súlycsoportot váltott, és az új ciklusnak már egy kategóriával feljebb vágott neki – 60 helyett 66 kilóban versenyez –, így mostantól már kevesebbet kell szenvednie a fogyasztással. Annál többet a sérülésekkel. Könyöke sokáig kínozta a felkészülés során – az Eb után meg is műtik –, de szerencsére a kontinensviadalt megelőző hetekben már jobb állapotban volt. Vilniusban az első meccsén bolgár ellenfelét győzte le, a negyeddöntőben viszont kikapott a későbbi ezüstérmes azeri Dzsabrail Haszanovtól. A döntő, harmadik menetben Haszanov hét másodperccel a meccs vége előtt kényszerítette kilépésre Wöllert, s ezzel verekedte be magát a négy közé – igaz, legalább a döntőbe kerülésével eljuttatta a magyar birkózót a vigaszágra.

A 26 éves, kétszeres Eb-bronzérmes Wöller a délutáni pihenést követően az esti programban győzelemmel kezdett, a bronzéremért Malkaz Muziasvilit kellett volna leküzdenie, ám a pályafutása eddigi legjobb eredményét elérő grúz birkózó két menetben legyőzte a magyar versenyzőt, aki így az ötödik helyen végzett.

„Elrontottam – mondta a telefonba nem sokkal a bronzmeccs után Wöller Gergő. – Nincs túl jó kedvem, mert az új súlycsoportban is oda lehetett volna érni a dobogóra. Ráadásul a bronzmeccs első menetét nem úgy láttam, ahogy a bírók, másként is alakulhatott volna a pontozás. Nem vagyok elégedett, verhető ellenfeleim voltak, de bízom benne, hogy lesz ez még jobb is.”

Az Eb második napján Hatos Gábor és Ligeti Dániel lép szőnyegre, előbbi a tizenhat közé jutásért spanyol, utóbbi a nyolc közé kerülésért azeri riválissal szemben kezd.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
32 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
33 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
34 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája