A kimeríthetetlenek

Vágólapra másolva!
2009.03.31. 22:59
Címkék

A máltaiak már túl vannak két pörgős tréningen: Dusan Fitzel szövetségi kapitány vasárnap még csak azokat a játékosokat mozgatta át, akik nem vagy keveset játszottak a Dánia ellen 3–0-ra elveszített világbajnoki-selejtezőn, hétfőn viszont már az együttes valamennyi tagja edzésbe állt a Ferencváros Üllői úti stadionjában. Az előzetesen jelöltek közül Jamie Pace, valamint a csapatkapitány, Luca Dimech is hiányzik majd a szerdai találkozón, mert a szombati mérkőzésen mindketten megkapták második sárga lapjukat.

Abból a máltai keretből, amelyet tavaly októberben ellenünk neveztek, nyolc olyan játékos maradt, aki kezdőként szerepelt a Málta–Magyarország mérkőzésen (Justin Haber, Shaun Bajada, Jonathan Caruana, Ivan Woods, Terence Scerri, Etienne Barbara, Michael Mifsud, Andre Schembri), öten (Andrew Hogg, Ian Azzopardi, Gilbert Agius, Roderick Briffa és Kenneth Scicluna) pedig akkor a kispadon kaptak helyet.

A máltaiak hétfőn 18 órakor az Albert-stadionban jó hangulatú edzést tartottak, kedden 19 órakor pedig a szerdai meccs helyszínén és időpontjában, a Puskás Ferenc Stadionban ismerkednek a pálya és a létesítmény légkörével.

Legfrissebb hírek

Az év legnézettebb videói: amikor bemutatkozott a 13 éves Nagy Kornél

Minden más foci
17 perce

Etta Eyong és Amad Diallo is győztes gólt szerzett az ANK-n – videók

Minden más foci
33 perce

Az „elfeledett” válogatott – 50 éve lett Eb-ezüstérmes a magyar női röplabdacsapat

Röplabda
1 órája

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
18 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
18 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
18 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
18 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
19 órája
Ezek is érdekelhetik