Marosi: nagy hajrá

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
2009.03.29. 23:47
Címkék

A hétvégén, amelyen a biatlon-világkupa szezonja befejeződött Oroszországban, a biatlonszerű öttusa-világkupák korszaka beköszöntött Mexikóban. És eljött megint Marosi Ádám napja is, aki tavaly nyáron még a régi szabályokhoz alkalmazkodva nyerte meg Fehérváron a magyar bajnokságot. Az ősszel érthetően nevezte nagy hülyeségnek (nem pont ezeket a szavakat használta…) a futás és a lövészet összevonását, mígnem a kombinált öttusa februári budapesti tesztversenyéig ki nem derült számára, hogy ezen szabályok szerint is sokra hivatott, sőt…

Pedig első versenyén elmaradt saját várakozásától is.

„El kell kapni a ritmust a lövészetnél, töltök, lövök, töltök, lövök. Máskor meg nem megy és nem megy. Az edzéseken jól ment, de most valamiért nem – nyilatkozta akkor, hozzátéve: – Nekem viszont ez a fajta futás sokkal jobban megy, sokkal többet ki tudok hozni magamból.”

Ezt mutatta most meg a világnak: a záró szám előtt a 12. helyen állt, innen futott fel a harmadikra. A vívásban ezúttal is egyértelművé vált, jól döntött, hogy nem párbajtőrvívásra adta a fejét: többször kapott ki, mint ahányszor nyert. Bosszantóbb volt, hogy a nyitó szám egyik mestere, Kasza Róbert ugyanúgy 17/18-as mérleggel zárt, s ekkor már sejteni lehetett: ha lesz magyar a dobogón, Marosi léphet fe rá.

Szatmári László versenybíró helyszíni beszámolójából kiderül, mindketten remekül úsztak (2:04.46, illetve 2:05.47), Marosi ideje a harmadik legjobb lett a mezőnyben. Lovaglásban „Ádám jól teljesítette a pályát”, de „Robinak sajnos meggyűlt a baja az ötödik ugrással, itt sok pontot és időt veszített”. Mindez azt jelentette, hogy egyikük a 12., másikuk a 25. helyen kezdett futni. A nap elején élre álló lengyel Marcin Horbacz végigszáguldott a futópályán, közben a mexikóvárosi célpontokra olyan pontosan lőtte a sorozatokat, mintha westernfilmben szerepelne. Hepiend lett a vége nekünk, magyaroknak is: Horbacz a célban előbb a mexikói Oscar Sotóval ölelkezett, majd a boldogan befutó Marosival csapta össze a tenyerét. Kaszán először a technika fogott ki – „az órát indító gomb nem akart működni” –, aztán a szabályok: – „tíz másodperc időbüntetést kapott szabálytalanul letett fegyverért” –, így egy hellyel hátrébb csúszott.

Legfrissebb hírek

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
10 perce

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályosék

Bajnokok Ligája
17 perce

Kozák Luca ötödik lett 100 gáton, Klekner Hanga döntőbe jutott rúdugrásban

Atlétika
24 perce

Videó: élje át újra Enyingi hihetetlen hajráját és Molnár magabiztos továbbjutását!

Atlétika
34 perce

Montréali tenisztorna: kikaptak a negyeddöntőben Marozsánék

Tenisz
34 perce

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
52 perce

Vízilabda: az U20-asok kikaptak a horvátoktól az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
1 órája