Már a Honda vezérkara is gratulált

Vágólapra másolva!
2009.03.29. 23:47
Címkék

Számított ilyen eredményre?Számított ilyen eredményre?

Az érzéseimet képtelenség szavakba önteni, a mai napnál szebbet álmodni sem lehet. Nem tudtuk, mennyire megbízhatók a kocsik, nagy kérdőjel volt ez a futam előtt, a teszteken ugyanis egyetlen teljes versenyszimulációt sem futottunk. Amikor Rubens bajba került a rajtnál, megsérült az autója, és nem hittem, hogy dobogón végez. Köszönjük a Mercedes támogatását, Norbert Haug segítsége nélkül most nem lennénk itt.

Úgy tűnik, csapata kiemelkedik a többi istálló közül.

Pedig a Red Bull nagyon erős volt, Vettel ellen végig küzdeni kellett, Jenson egy pillanatig sem lazíthatott. A biztonsági időszaknál szerencsénk volt, még az új szabályok mellett is kifoghatott volna rajtunk. A Red Bull és a BMW roppant erős ellenfél, nem olyan nagy a különbség, mint sokan hinnék, szerencsénk is volt.

A viszontagságok után, amin a télen átmentek, ez a legkevesebb. A Honda vezérkara jelentkezett a hétvégén?

A verseny rajtja előtt röviden beszéltünk, azt mondták, nagyon örülnek annak, amit látnak.

Legfrissebb hírek

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
3 perce

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
2 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
3 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
4 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
5 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
5 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
5 órája

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
5 órája
Ezek is érdekelhetik