Feldobja őket a tét

R. B. B.R. B. B.
2009.03.29. 05:11
Címkék

A magyar női póló erejét mu tatja, hogy mindkét, a végjátéknál tartó európai kupasorozatban áll csapatunk: a BEK-ben a Domino-Honvéd a négy között jár, a LEN-kupában pedig a Dunaújvárosi Főiskola-Elco DVCSH bejutott a fináléba.

Először az Újvárosnak szurkolhatunk, amely a vasárnapi első találkozón 16 órától fogadja a Sturm Csehovot. A rivális eddig 13 meccset játszott a LEN-kupában, s mindegyiket megnyerte. Három olyan együttes van, amellyel az oroszok és a főiskolások is találkoztak az idei kiírásban: a spanyol Mediterranit mindketten egy, az olasz Ortigiát mindketten öt góllal verték meg, míg a mieink ennyivel győzték le a holland Goudát, amely ellen 18–8-ra nyertek az oroszok – akikről nem sikerült videofelvételt szerezniük az újvárosiaknak.

„Éppen azon gondolkoztam, hogy visszamegyek az uszodába, és megnézem az edzésüket – mondta Primász Ágnes, akia saját tréningjük után csapattársa, Zsámbok Lili esküvőjére készülődött. – Kicsit tudok oroszul, így az interneten utánanéztem a Csehovnak, de eléggé sötét lónak tűnik. Ám nem akarok sportszerűtlen lenni és kamerázni, valami eldugott helyről szeretném meglesni őket.”

A Csehovnak egyetlen olyan pólósa van, aki helyet vívott ki magának a pekingi olimpián szereplő orosz válogatottban: Alena Vjlegzsanyina. Primász még kiemelte a kapust, Marina Akobiját, aki 2000-ben olimpiai bronzérmet szerzett. Annak az együttesnek a BEK- és LENkupa-győztes Irina Tolkunova is alapembere volt. A legismertebb név számunkra azonban a Csehov edzőjéé, aki nem más, mint a Vasas korábbi remek játékosa, Dmitrij Gorskov.

Primász még megjegyezte, hogy a csapat nagy része 1986– 87-ben született fiatalokból áll, és a Csehov várhatóan az oroszok által alkalmazott kemény, jó fizikai adottságokra épülő pólót játssza. „Szoros emberfogásra számítunk, ezért lassítanunk kell a játékot, illetve nem felkínálni a lehetőséget a lefordulásokra – hangsúlyozta a BEK- és KEK-2., LEN-kupa-3. pólós. – Nyugodt semmilyen eredménnyel nem lennék, de ha minden úgy megy, ahogy szeretnénk, három-négy gólos győzelemmel utazhatnánk a visszavágóra. A hét elején feszültek voltunk, mostanra már jobb a formánk és a hangulatunk is. Lekopogom, a nagy tét eddig sem tett minket görcsössé, sőt akkor tudtunk igazán odafigyelni, amikor nagyon kellett. Példa erre az Olympiakosz elleni visszavágó, amelyen három góllal nyertünk.”

Legfrissebb hírek

Amikor Sócrates doktor térdre kényszerítette a nagy Szovjetuniót – vb-videók

Minden más foci
2 perce

Tornádóveszély zavarta meg az angol válogatott napját

Foci vb 2026
17 perce

„Minden idők legjobb EOC-közgyűlését rendezték Budapesten” – Szpiros Kapralosz elnök az NS-nek

Egyéb egyéni
29 perce

Drónok, kamerák, mikrofonok – így fest majd a játékvezető 2030-ban

Foci vb 2026
48 perce

TCR World Tour: Michelisz dobogón a második spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
53 perce

„Most már tudja a világ, hol van Curacao” – büszke hazájára a tízszeres válogatott támadó

Foci vb 2026
58 perce

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: harmadik győzelmével az elődöntő küszöbén a magyar női csapat

Kosárlabda
1 órája

„Nehéz szívvel hagylak el benneteket” – Laura Glauser elköszönt a Fradi családtól

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik