Benajunnal is csak iksz

Vágólapra másolva!
2009.03.29. 05:11
Címkék
Görögország döntetlent ért el Izraelben a csoport szombati rangadóján, ezzel megmaradt az egypontos különbség a két csapat között. Igaz, beékelődött közéjük Svájc, amely győzelemmel indult haza Moldovából.

Játszik-e Joszi Benajun? Napokon át ezt találgatta az izraeli sajtó az „igazság pillanataként” beharangozott, Görögország elleni mérkőzés előtt, ami a cinikusabb elemzők szerint arra is jó volt, hogy ne arról folyjon a disputa, hogy Dror Kastan csapata valóban megalapozottan reménykedik-e a világbajnoki részvételben. A kétkedők szerint az izraelieknek sem a védelmük, sem a középpályássoruk nem olyan erős, hogy egy pontnál többre számíthattak volna a rendkívül tapasztalt, jó néhány Európa-bajnokot felvonultató görögök ellen.

A Liverpoolban helytálló, ám a héten térdszalagsérüléssel kínlódó Benajun mindenesetre rendbe jött, vállalhatta a játékot, de annyit nem tudott betenni a közösbe, hogy az oly nagyon áhított három pont Ramat Ganban maradjon. A görögök Otto Rehhagel kapitány ígéretének megfelelően igyekeztek türelmesen futballozni, és ennek az első félidő legvégén meglett az eredménye. A hazai védelem rosszul szabadított fel, és a lesipuskás Theofanisz Gekasz közelről a hálóba terelte a labdát. A második játékrészben Izrael erősített, Omer Golan gólja révén megóvta veretlenségét, azonban a győzelmet nem sikerült kicsikarnia. Szerdán Krétán innen folytatják a felek.

Legfrissebb hírek

Dak Prescott vezérletével a Dallas legyőzte a Washington Commanderst

Amerikai sportok
1 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
1 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
4 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
5 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
6 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
7 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
7 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik