Bemelegítés a fináléra

F. Z., M. Cs.F. Z., M. Cs.
Vágólapra másolva!
2009.03.29. 05:11
Címkék

Az első elődöntő első félidejében a legnagyobb ovációt nem egy kosár vagy egy jó passz váltotta ki a mintegy háromnegyed háznyi közönségből, hanem az, hogy a hangosbemondó közölte: a Magyar Kupa díszvendége Olekszandra Gorbunova. Az ukrán klasszis három idényen át Sopronban játszott, sőt remekelt, nem csoda, hogy szeretettel és kitörő lelkesedéssel fogadták. Persze ehhez az is kellett, hogy meglehetősen egyoldalú lett a meccs.

Noha bátran kezdett a Győr, és gyors egymásutánban három triplát jegyzett a fehér mezes társulat, ez semmit sem jelentett. Ugyanis még mielőtt bárki is meglepetést szimatolhatott volna, belelendült a házigazda, és könnyedén, különösebb erőlködés nélkül szerzett kosarakkal két perc alatt fordított, sőt kilenc ponttal el is húzott (18–9). Székely Norbert, a legutóbbi honi bajnok és kupagyőztes edzője tőle szokatlan módon sokat cserélt, ebben pedig már nyilván a jövő heti Euroliga négyes döntő is „benne volt”.

A második negyed elejére kétszer annyi pontnál tartott a soproni csapat, mint ellenfele, s félő volt, a találkozó érdemi része véget is ért. Az április 3-án kezdődő salamancai final fourra készülő zöld-sárgák agresszíven védekeztek, sokszor dobásig sem jutottak a győriek, akik láthatóan nem voltak hozzászokva ahhoz a tempóhoz, amellyel szembetalálták magukat. A másik palánknál pedig lazán szerezték a pontokat, főleg az amerikai Amber Holt volt elemében, aki a nagyszünetig 12 pontig jutott úgy, hogy a mezőnyből és a büntetővonalról is csak egyet rontott.

A második félidőben tovább nőtt a különbség a csapatok között, így a soproniaknál többnyire a cseresor kapott lehetőséget, és élt is vele. A várt vetélytárs, a Pécs biztosan nagyobb erőbedobásra fogja késztetni a sorozatban harmadik kupaelsőségére törő vendéglátót, mint azt a gyenge napot kifogó Győr tette. S remélhetőleg a kupahangulat is megérkezik vasárnapra…

Legfrissebb hírek

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
1 perce

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
2 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
3 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
4 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
5 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
5 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
5 órája

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
5 órája
Ezek is érdekelhetik