Úgy tűnik, hogy most van bennük spiritusz

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2009.03.26. 23:41
Címkék
Kezd élesebbre fordulni a helyzet: kedden inkább átmozgató jellegű edzést tartott az Albánia és Málta elleni világbajnoki selejtezőre készülő válogatottnak Erwin Koeman szövetségi kapitány, szerdán már jobban meghajtotta a játékosokat a holland edző stábja. Az elszántsággal nincs gond, ha csak ezen múlna, már zsebben is lenne a két meccsen megszerezhető hat pont.

sekre, szinte az összes helyzet ből „izomból” vágta a kapuba a labdát (nem véletlenül mondják, hogy az angol másodosztályban az erő dominál…).

Az egymás közti játék nem adott kapaszkodót

A szerdai kétkapus játék során feltűnt az is, hogy a magyar játékosokban tényleg van spiritusz. Erwin Koeman persze nem terítette ki kártyáit a sajtó nyilvánossága előtt, így abból, hogy a félpályás meccsen az egyik csapat a Vanczák Vilmos, Vaskó Tamás, Bodor Boldizsár, Huszti Szabolcs, Tóth Balázs, Halmosi Péter, Rudolf Gergely és Priskin Tamás összeállításban, a másik pedig Bodnár László, Juhász Roland, Gyepes Gábor, Hajnal Tamás, Dárdai Pál, Gera Zoltán, Dzsudzsák Balázs és Torghelle Sándor öszszetételben szerepelt, aligha nyújt kapaszkodót a szombat esti kezdőcsapatot illetően.

Ami biztos: Dzsudzsák Balázs szerdán is élvezte a játékot, Hajnal Tamás okos gólt lőtt, Dárdai Pál olykor magát sem kímélve lépett oda a párharcoknál, de az eleinte külön passzolgató, majd a játékba beszálló Szélesi Zoltán és Vadócz Krisztián is jól mozgott.

S ha már Vadócz Krisztián… Az Osasuna légiósát kedd késő délután ugrasztotta Szekeres Tamás, a középpályás Fehér Csaba sérülése miatt kapott vészbehívót. Vadócz Krisztián az estét már Madridban töltötte, s a délelőtti géppel érkezett Budapestre, a délutáni tréningen pedig már edzőszerelésben „robotolt”. A labdarúgó mostanában kevesebb játéklehetőséget kap klubcsapatában, mégis feldobódva érkezett a válogatott edzőtáborába: „Edzőnk úgy engedett el, hogy vigyázzak magamra, mert a következő, Atlético Madrid elleni bajnokinkon ismét kezdő leszek.”

Már megérte utazni és edzeni egy jót a Szusza Ferenc Stadionban, s készülni aztán Tiranában, hátha a nemzeti csapatnál is megadatik az álmodott lehetőség…

A pokoli pillanat még távolinak tűnik

Jó fű ide, jó fű oda, a végére maradt rossz hír is: a bajnoki mérkőzésen a bokájára rúgást kapó Gyepes Gábor továbbra sincs százszázalékos állapotban, a szerdai tréninget ezúttal is hamarabb hagyta abba; továbbá az egymás közti játék során megsérült Tóth Balázs sem fitt, a vállával vannak gondjai. Szerda este még orvosi vizsgálatokon vett részt a középpályás, és csak csütörtökre derül ki, hogy a kapitány számíthat-e rá az Albánia és a Málta elleni meccsen. Erwin Koeman semmiképp sem tervezi új ember behívását, hiszen Vadócz Krisztián személyében szerdán olyan labdarúgó érkezett a keretbe, aki Tóth Balázs helyén is bevethető.

„Jó edzés volt” – kacsintottegyet a gondok ellenére a gyakorlás lefújása után Erwin Koeman, akin cseppet sem látszik még a meccsdrukk, illetve hogy a felszabadultan, önfeledten futballozó játékosok közül bizony nehéz lesz kiválasztania azt a tizenegyet, amelyik szombat este pályára léphet Tiranában.

Az a pokoli pillanat most még oly távolinak tűnik…

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
1 órája

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
1 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
1 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
2 órája

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
2 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
2 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
2 órája