Atomjaira hullott az éllovas

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2009.03.26. 23:41
Címkék
Csupán a harmadik tíz percben okozott gondot az egyénieskedő Albacomp a hazai együttesnek, amely végig elszántan küzdött, és három negyeden keresztül kiválóan kosárlabdázott.

Ez a meccs sem kezdődhetett másként…

Nem csupán azért, mert fehérvári csapat volt az egyik résztvevő. A feldobást megelőző egyperces néma tiszteletadás alkalmával a vendégszektorban fel-felbukkant egy-egy 19-es, árván maradt hokimez. Ocskay Gábort nem lehet feledni..

„A fiúknak talán nem annyira nehéz, én annak idején a jégkorongozók közt nőttem fel, most is nap mint nap tartottuk a kapcsolatot” – mondta Matus Gábos, az Albacomp másodedzője.

Persze azért a fiúknak sem volt, nem lehetett könnyű. Góbi Henrik és Scott Morrison – naná, kanadai – minden jégkorongmeccsen ott ült, ha tehette, és szurkolt az Alba Volán sikereiért, Ocskay Gáborért. A parketten aztán hamar tovatűntek a csendes megemlékezés meghitt pillanatai. Bár talán a súlyos teher miatt, több mint egy percig nem találták az utat a gyűrű felé a felek. Aztán Morrison megmutatta, merre van.

A következő támadás után Mészáros Zalán több mint egy percig magyarázta a bíróknak, hogy ami az egyik oldalon szabálytalan, legyen már az a másikon is. Ha mást nem, azt észrevehette bárki, hogy nem előzékeny házigazdaként várta az éllovast az Atom. Az elején vezetett a listavezető, aztán beindultak a vendéglátók. A fehérváriak – főleg a két amerikai –, ahogy labdához jutottak, azonnal rádobták, a társaknak pedig egész egyszerűen nem ment.

Az Atom, kihasználva ellenfele totális zavarodottságát, pillanatok alatt növelte előnyét. Alig telt el másfél negyed, máris csaknem egy húszassal világított nagyobb szám a hazaiak neve mellett az eredményjelzőn. Mike English remekül kígyózott, Charles Gosa mértani pontossággal célzott, Ian Johnson lehetetlen helyzetekből is betalált, Nick Williams pedig – mindenhonnan!

Peresztegi Nagy Ákos kínjában a zakóját is a parkettre hajította, látva, mi zajlik a pályán. A fehérvári trénernek akadhatott mondanivalója a nagyszünetben, különösen az 55:30-as mezőnydobószázalék kívánt magyarázatot s az ezt a számsort elősegítő védekezés milyensége.

A szakvezető öltözőben elhangzott szavai látszólag meghallgatásra találhattak, mert a harmadik negyedre felpaprikázott Fehérvár tért vissza a pályára, amely Simon Balázs harmadzáró, dudaszó pillanatában elengedett eredményes triplájával visszatornázta magát tízen belülre. Addigra felizzott a hangulat a nézőtéren is, mindkét rajongótábor jól kivehetően értetlenkedett a bírói ítéletek láttán.

Az Atomerőmű játékosai felvették a kesztyűt, s amikor úgy tűnt, esetleg felzárkózhat a listavezető, a hazaiak még vehemensebbé váltak. Williams – egyszer úgy látszott a nézőtérről – egy pillanatra még a levegőben is megállt kosárszerzés előtt, Gosa pedig emberestől bevágta. Arról, hogy a végére ne maradjanak izgalmak, Mészáros gondoskodott: az utolsó játékrész közepe táján előbb Bellről dobott egy hármast, majd rögtön ezt követően a földön fekve egy duplát.

Újra húsz lett a különbség, a meccs érdemi része véget ért.

Legfrissebb hírek

Elkezdődött a férfi kézilabda-válogatott új korszaka

Kézilabda
56 perce

Menesztették az Udinese vezetőedzőjét a Roma elleni zakó után

Olasz labdarúgás
59 perce

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
1 órája

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
1 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
1 órája

Emil Nielsen tagadta a távozásáról szóló pletykákat

Kézilabda
1 órája

Nagy Benedek lelkének jót tesz, hogy klubjában érzi a bizalmat, ebből a válogatott is profitálhat

Kézilabda
2 órája

FIFPro: hat világbajnok spanyol jelölt az előző idény álomcsapatába

Minden más foci
2 órája