Két kapus is védeni akar!

Pajor-Gyulai LászlóPajor-Gyulai László
Vágólapra másolva!
2009.03.25. 00:32
Címkék
Akadhatnak kellemes gondjai is egy szövetségi kapitánynak. Erwin Koeman két olyan kapus közül választhat a tiranai csapat összeállításakor, akik remek hónapokat tudhatnak maguk mögött. Fülöp Márton az angol Sunderland erősségévé vált, Babos Gábor pedig a holland Nijmegen talán legbiztosabb pontja. Éles a verseny tehát a posztért, kérdés, hogyan élik meg ezt az érintettek.

A kapus posztja kegyetlen. Egy védőnek vagy középpályásnak több ponton is helyet lehet találni a csapatban, így például a klubjában ugyanazt a szerepkört betöltő Huszti Szabolcs és Dzsudzsák Balázs egyszerre is a pályán lehet a válogatottban, ám a kapuba nyilvánvalóan csak egy játékos állhat be. Várhidi Péter idején Fülöp Márton nevével kezdődött az összeállítás, ám Erwin Koeman kijelentette: a fiatal kapus akkor védhet, ha klubcsapatában is rendszeresen ő áll majd a háló előtt. Márpedig ő sokáig csak a kispadot koptatta Sunderlandben, de tavaly októberben felvirradt az ő napja is. Vetélytársa, a skót Craig Gordon megsérült, és Fülöp Márton olyan sikeresen lépett a helyére, hogy most a skót kuporog a kispadon, ő pedig magabiztosan őrzi helyét a csapatban.

Sunderlandben megnyerte a csatáját, de a válogatottban az ősszel, ha Babos Gábor egészséges volt, ő védett. Hogyan élte meg ezt a váltást? – kérdeztük a 25 éves, tizennyolcszoros válogatott kapust.

Ez akkoriban nem okozott gondot, elfogadtam a helyzetet – felelte. – Valóban nem én védtem a klubcsapatomban, és a kapitány ezért keresett más megoldást. Mára viszont minden megváltozott, és remélem, egyenlő esélyekkel pályázunk a posztra.

Úgy érezte eddig, hogy nem kapta meg ugyanazt az esélyt?

Igen, de ez így volt rendjén, hiszen azzal, hogy nem védtem rendszeresen, nem is voltam olyan formában, hogy követelhettem volna az egyenlő elbírálást. Azóta azonban a Premiershipben bizonyíthatom hónapok óta folyamatosan, hogy készen állok a nagy kihívásokra a válogatottban is, és így már legalább ötvenszázaléknyi esélyt kell kapnom a csapattagságra.

Nincs így veszélyben a jó viszonya Babos Gáborral?

Nincs. Egyrészt mindketten sportemberek vagyunk, másrészt pedig nagyon régóta ismerjük egymást. Az MTK-ban ő volt a felnőttek kapusa, én a serdülőben védtem, és akkoriban ő volt a példaképem. Rengetegszer figyeltem az edzéseken, igyekeztem ellesni tőle mozdulatokat, a lábmunkáját, és sokat tanultam, amikor együtt edzettünk. Nem volt nála jobb kapus a magyar mezőnyben, és ugyanazt az iskolát kaptuk, ugyanis mindkettőnknek Kakas László volt az edzője. Ilyen mély gyökerű jó kapcsolatot biztosan nem kezdhet ki az a tény, hogy a válogatottban vetélytársak lettünk.

Nem nyomasztó a versengés?

Szerencsére a legmagasabb szinten védhetek, és itt a verseny az élet mindennapos velejárója. Nincsenek bérelt helyek, minden egyes meccsen és edzésen meg kell harcolni a posztomért Sunderlandben, és ez igaz a válogatottra is, ahol valóban a legjobb magyar futballisták alkotják a keretet és küzdenek meg a helyükért. Akit ez nyomaszt vagy összeroppant, el sem jut idáig.

Csakhogy a válogatottban korábban hozzászokhatott, hogy az összeállítás az ön nevével kezdődik, tehát a versenyhelyzet itt újdonság lehet.

Már említettem, hogy ezt elfogadtam és igazságosnak tartottam. Ugyanakkor nagyon büszke vagyok rá, hogy egymás után már a negyedik szövetségi kapitány tart érdemesnek a kerettagságra, és amikor a klubomban nem védtem, Erwin Koeman akkor sem mondott le rólam, itt lehettem a csapattal, ugrásra készen a bizonyításra.

Csalódott lenne, ha Tiranában a kispadon ülne?

ha nem játszhat, nincs ez velem sem másként. Ám hozzáteszem, én ebben az esetben is minden tőlem telhető segítséget megadok Babos Gábornak, hogy kiválóan teljesíthessen.

Legfrissebb hírek

BL-selejtező: hat éve sikerrel vette a Ludogorec képezte akadályt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
19 perce

Alonso hátpanaszok miatt nem vesz részt a Magyar Nagydíj első edzésén

F1
27 perce

Hivatalos: Valter Attila elhagyja a Vismát és a Bahrainnél folytatja

Kerékpár
40 perce

Ekkor jön az FTC–Puskás Akadémia rangadó – megvan a 4. forduló menetrendje

Labdarúgó NB I
40 perce

Micsoda hármas! – büszkén posztolt Kós Huberték döntőjéről Bob Bowman

Vizes vb 2025
58 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – tíz emlékezetes momentum a múltból

F1
1 órája

A Pjunik vezetőedzője nem az elmaradt kiállítással foglalkozott, gratulált az ETO-nak

Európa-konferencialiga
1 órája

Osimhen rekordösszegért igazolt a török bajnok Galatasarayhoz

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik