Elszántabb, mint korábban bármikor

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2009.03.22. 23:12
Címkék
Bár a McLaren jelenleg nem veszi fel a versenyt a Formula–1-es élgárdákkal, Lewis Hamilton bízik benne, hogy az idény során javul a helyzet. A világbajnoki címvédő nehéz kezdésre számíthat, hiszen a szezont megelőző tesztek során csapata többnyire a középmezőnyben végzett, s az istálló is elismerte: jelentős problémákat kell megoldania, hogy pilótái újra a győzelemért küzdhessenek.

Milyen érzésekkel vág neki az idénynek? Milyen érzésekkel vág neki az idénynek?

Két éve vezetem a McLaren-Mercedest, és a csapat mindkét szezonban fantasztikus autót fejlesztett – nyilatkozta Hamilton brit újságíróknak, és válaszait az autosport.com is átvette. – Az idén ugyan a kocsi egy kicsit elmarad az éllovasok mögött, de biztos vagyok benne, hogy néhány futam elteltével erősebbek leszünk és felnövünk a feladathoz.

Miért ilyen biztos benne?

Tökéletesen megbízom a csapatomban. Jelenleg is keményen dolgozik, elképesztő energiát fektet abba, hogy egyre jobb legyen az autó. Én is hozzáteszem majd a magamét – Heikkivel közösen dolgozunk, és mindent alárendelünk annak, hogy a lehető legjobb versenygépet fejlesszük ki.

Nem tart attól, hogy csökken a motivációja, ha a McLarennel az év első néhány futamán nemhogy nyerni nem lehet majd, de még a győzelemért harcolni sem?

Az a tervem, hogy Melbourne-ben a rajtrács elejéről induljak... De ha mégsem sikerülne, akkor is kiteszem a szívemet a pályára. Ez a legkevesebb, amit tehetek.

Változtat valamit a helyzeten, hogy címvédőként kezdi az évadot?

Talán valamivel könnyebb úgy elveszíteni a világbajnokságot, hogy előtte egyszer már elhódítottad a győztesnek járó trófeát, mint vesztes helyzetbe kerülni anélkül, hogy korábban akár egyszer is lett volna esélyed a sikerre. Mióta világbajnok lettem, sokkal jobban megbecsülöm, milyen nagyszerű dolog, ha az embernek van egy jó autója, jó csapata... Ugyanakkor el kell fogadni, hogy ez sem tart örökké, nem kaphat az ember ugyanilyen lehetőséget minden egyes idényben.

No igen, de azt is mondják, hogy aki egyszer megízleli a győzelmet, utána mindig nyerni akar.

Van, aki egyet nyer, van, aki kettőt vagy hármat. Nem tudom, nekem mennyi jön össze, de azt igen, hogy elszántabb vagyok, mint valaha. Ugyanakkor az eltökéltségem mögött rejlő energia egészen más, mint korábban – nem feltétlenül agresszivitásban nyilvánul meg, mivel semmiféle nyomás nincs rajtam.

Szóval elégedett?

Jól mennek a dolgok: a támogatók boldogok, a főnököm boldog, én pedig rengeteg pozitív energiát kapok az emberektől.

Legfrissebb hírek

Fegyverneky Zsófia: Sikerült egyben tartani a bajnokcsapat gerincét

Kosárlabda
14 perce

A magyar férfi vízilabda-válogatott tele van fiatal kulcsjátékossal

Vízilabda
16 perce

Ezt a huszonhárom labdarúgót nevezte a Paks a CFR elleni El-párharcra

Európa-liga
22 perce

Klekner Hanga: Minden adva volt a jó eredményhez

Atlétika
34 perce

Strandkézilabda Eb: fölényes sikerrel kezdett a női válogatott

Kézilabda
36 perce

Visszavonta PSG elleni büntetőjogi feljelentését Mbappé

Spanyol labdarúgás
37 perce

Telt ház várható a Paks Európa-liga-nyitányán, de...

Európa-liga
53 perce

Tíz év után új elnök a Kolonics Alapítvány élén

Kajak-kenu
1 órája
Ezek is érdekelhetik