Stuttgartban a listavezető

Vágólapra másolva!
2009.03.19. 19:18
Címkék
A Stuttgart két, sikerrel megvívott bajnoki mérkőzés után vasárnap nagyon kikapott (0–4) Brémában, így hat pontra nőtt hátránya a dobogó alsóbb fokán állókkal szemben. A VfB otthoni teljesítménye alapján is messze lenne az érmesektől, mutatója 7–3–2. Az előtte állók közül eddig csak a Bayernt és a Hoffenheimet fogadta, mindkettővel remizett, a Leverkusen és az 1. FC Köln rabolta ki. A Hertha BSC az idei hét bajnoki meccsén mindössze négy pontot vesztett; szombaton hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Leverkusent, változatlanul négypontos előnnyel áll a táblázat élén. A berliniek idegenbeli mutatója 5–2–4, sikereiket – a Leverkusen kivételével – a mezőny második felében található egyletek fölött aratták.

A Schalke szombaton 4–3-ra kikapott Wolfsburgban, így lassan kezdheti temetni dobogós álmait. A gelsenkircheniek otthoni telejsítményük alapján is sem lennének az áhított övezetben, vonatkozó mutatójuk 7–3–1. Legértékesebb sikerüket a Hertha lenullázásával érték el, viszont a Bayern München mindhárom pontot elvitte tőlük. Felemás héten lépett túl a Hamburg: csütörtökön hazai környezetben sem tudott előnyt szerezni UEFA-kupa-mérkőzésen a Galatasaray ellen (1–1), ám vasárnap – szintén otthon – 2–0-ra legyőzte a Cottbust, és tartja a lépést a dobogóért folyó harcban. A HSV idegenbeli egyenlege 4–2–6, legértékesebb sikerét a Leverkusen ellen érte el, csütörtökön a Galatasaraynál lesz fellépése.

A Romának az utóbbi időben ismét gondjai vannak. Szerdán a BL-ben hiába dolgozta le a hátrányát az Arsenalt fogadva, végül 11-esekkel kikapott, és elbúcsúzott; a hét végén pedig a Sampdoria otthonában játszott 2–2-es döntetlent, ami azt jelenti, hogy zsinórban ötödik tétmérkőzésén maradt nyeretlen. Hazai pályán 9–3–1-es a mutatója, egyetlen kudarcát a listavezető Internazionale ellen könyvelte el. A Juventus is elbúcsúzott a BL-küzdelmektől, miután a Chelsea-vel 2–2-es döntetlent játszott hazai pályán, azonban a hét végén sikerült javítania, és biztos sikert aratott a Bolognát fogadva (4–1). Látogatói mérlege 8–3–3, az Internazionale, a Napoli és az Udinese otthonában szenvedett el kudarcot.

TOTÓ

Tótágas

Nem sok jóra számíthat valamely élcsapat otthonában egy olyan gárda, amely eddigi tizenegy, házon kívüli mérkőzésén mindössze egy pontot szerzett.
Ennek ellenére úgy érezzük, hogy a Hoffenheim–Hannover összecsapáson a vendégeknek van keresnivalójuk.
Persze nehéz statisztikai érvekkel alátámasztani – ellenkező esetben ez lenne a papírforma –, ezért egy kicsit nyakatekert magyarázattal szolgálunk. A legrosszabb sorozat is megszakad egyszer, ilyen pocsék mérleggel aligha zár egy csapat. Arról se feledkezzünk meg, hogy a Hoffenheim látványosan megtorpant, a legutóbbi hat bajnokiján nyeretlen maradt, miért éppen most támadna fel?

Heti tuti (?)

Amikor az európai kupaszereplést érő helyért hajtó csapat a középmezőny langymeleg biztonságában meghúzódó gárdával játszik, adja magát a motiváltabb együttes sikere.
Márpedig ez a helyzet a Genoa–Udinese összecsapás esetében, amelyen a házigazda sikerére számítunk.
Az egyik érvet már leírtuk, de van másik is. A pályaválasztó nyolc hellyel és tizenkét ponttal előzi meg vendégét, továbbá majd’ háromszor annyi pontot tartott otthon, mint amennyit az udineiek a túráikon összekapartak. Ráadásul az is nehezíti a vendégek helyzetét, hogy csütörtökön UEFA-kupa-mérkőzést játszottak Szentpétervárott.
Legfrissebb hírek

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
1 perce

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
7 perce

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
22 perce

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
1 órája

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
1 órája

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
2 órája

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik