Ez a meccs a bajnoki döntő!

Vágólapra másolva!
2009.03.19. 23:56
Címkék

„Egy város, amelyet nagyon szeretek, sok ismerősöm, barátom él ott, de a futball szempontjából, higgye el, nem jelent semmit a kötődésem – mondta Tisza Tibor. – Nyilvánvaló, hogy mindent megteszek az Újpest sikeréért. Ilyenkor szeretek visszavonulni, két nappal a meccs előtt átgondolni, mi a teendő, hogyan lehetnénk sikeresek, ilyenkor már a nyugalom a legfontosabb, nem szívesen megyek sehova. Szeretek egyedül maradni a gondolataimmal… Ne gondoljon afféle remetelétre, csak figyelek arra, hogy semmi olyan ne történjen velem, ami károsan befolyásolhatja a teljesítményemet. Babonám azonban nincs, én magamban hiszek!”

Ami közös a riválisokban: csakis győzni akarnak

Van is miért: amióta visszatért az Újpestbe hosszú sérülése után, minden meccsen gólt rúgott vagy gólpasszt adott, így aligha kétséges, teljesítménye döntően hat majd a pénteki ütközetre.

És ha már a kötődésnél tartunk: Rudolf Gergely is pontosan tudja, mit élhet át Tisza Tibor a DVSC ellen, ő ugyanis Nyíregyházán született, de a múlt szombaton két góljával főszerepet vállalt a Spartacus legyűrésében. Szerinte egy profinál ennek semmi jelentősége… Annak azonban van, hogy a Loki támadója az egyetlen, akit Erwin Koeman szövetségi kapitány beválogat keretébe az NB I-ből, de a legutóbb lapunktól kilences osztályzatot kapó Rudolf Gergely szerint nem az újpesti formája dönti el, mennyire számít rá a holland szakember.

„Szerintem eddig is azzal érdemeltem ki a kerettagságot, hogy egyenletesen teljesítettem, nem voltak hullámvölgyek a formámban – mondta a csatár. – Nagyon várom a következő két világbajnoki selejtezőt Albánia és Málta ellen, meggyőződésem, hogy Tiranában is győzelmi esélyeink vannak, márpedig ha ezt a két meccset hat ponttal zárjuk, olyan pozícióban leszünk, amelyre senki sem számított… De ez még odébb van, most az Újpest-meccsre összpontosítok, nem véletlen, hogy ez a két csapat áll elöl, így bizonyos vagyok abban, ha jó idő és megfelelő pálya fogadja a két csapatot, remek meccset vívunk a lilákkal!”

Zárszóként egy kérdés Tisza Tiborhoz: elfogadná-e most a döntetlent?

„Győztes típusnak tartom magam, így nincs az a mérkőzés, amely előtt erre a kérdésre igennel felelnék – tiltakozott a futballista. – Főleg nem Újpesten, ahol a közönség plusz egy embert jelent… Aztán az élet átírhatja ezt, a futball kiszámíthatatlan: ha a szünetben mondjuk csak kilencen leszünk háromgólos hátrányban, akkor már nyilván elfogadnám, de addig szó sem lehet róla. Győzni akarunk!”

Legfrissebb hírek

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
1 perce

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
7 perce

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
22 perce

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
1 órája

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
1 órája

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
2 órája

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik