Arany pillanatok

Vágólapra másolva!
2009.03.19. 23:56
Címkék

1992. MÁRCIUS 26.1992. MÁRCIUS 26.

Miután Chris Terreri és Craig Billington is sérült volt, a Devils kényszerből vetette a mély vízbe, pontosabban a Boston Bruins karmai közé az akkor még csak a 20. életévében járó Martin Brodeurt. A süvölvény nem vallott szégyent, 24 védést bemutatva 4–2-es győzelmet ünnepelhetett élete első NHL-mérkőzésén.

1995. JÚNIUS 24.

Négyből négy győzelmet aratva söpréssel intézte el a Detroit Red Wings együttesét a Devils, amely fennállása első Stanley-kupa-diadalát aratta. Brodeur főszerepet játszott a nagy menetelésben, a finálé négy összecsapásán mind-össze hét gólt kapott.

2000. JÚNIUS 10.

Miután a Keleti főcsoport döntőjét 1–3-ról megnyerte a Devils a Philadelphiával szemben, a fináléban elég volt hat mérkőzés is a Dallas ellen. Érdekesség, hogy a két elveszített találkozón összesen kapott három gólt az immár kétszeres Stanley-kupa-győztes Brodeur.

2002. FEBRUÁR 24.

Mario Lemieux zseniális megmozdulásai mellett Martin Brodeur is kellett ahhoz, hogy Kanada 50 év után ismét olimpiai bajnoki címet nyerjen. A juharlevelesek nyitó meccsén nem ő védett, utána azonban kirobbanthatatlan volt a kapuból, nem is kapott ki vele az újondonsült bajnokcsapat.

2003. JÚNIUS 9.

A világklasszis sportolók egyik jellemzője, hogy amikor igazán kell, akkor csúcsformába hozzák magukat – így tett Brodeur az Anaheim elleni Stanley-kupa-döntő utolsó, hetedik felvonásán, amelyen lehúzta a rolót. A legendás Devils-dinasztiából Szergej Brilin, Ken Daneyko, Scott Niederma-yer és Scott Stevens volt részese mindhárom bajnoki menetelésnek. No meg a zseniális 30-as.

Legfrissebb hírek

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
29 perce

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
34 perce

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
1 órája

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
1 órája

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
2 órája

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n, Peter Wright rémes játékkal búcsúzott

Egyéb egyéni
2 órája

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik