Nyerni kell, és kész

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2009.03.18. 00:22
Címkék
Az idén minden eddiginél fontosabbá válik a futamgyőzelem a Formula–1-ben: a világbajnoki címet ugyanis az a pilóta szerzi meg, aki legtöbbször végez az első helyen. Akkor is, ha több futamot be sem fejez.

A Nemzetközi Automobil-szövetség keddi döntése értelmében az idén az lesz a Formula–1-es világbajnok, aki a legtöbb futamot megnyeri, azaz a sportág történetében először nem a szerzett pontok döntenek az egyéni elsőségről. A további helyezésekről az eddigi 10, 8, 6, 5, 4, 3, 2, 1-es pontrendszer határoz, mint ahogy arról is, ki lesz a világbajnok abban az esetben, ha a győzelmek tekintetében holtverseny alakul ki. A konstruktőri világbajnokságban semmi sem módosul.

Az elmúlt két évtized alapján nem kell nagy változásra számítani, hiszen 1989 óta csak egyszer, tavaly lett volna más a vb végeredménye. Amint táblázatunkból kiderül, az azt megelőző 13 idényből nyolcszor más lett volna a világbajnok.

A döntés azt jelenti, hogy az FIA elutasította a csapatok szervezetének (FOTA) tervezetét, amely szerint az első három helyezett 10, 8 és 6 pont helyett 12, 9 és 7 egységgel gazdagodjon. Az új szisztéma közelebb áll a Bernie Ecclestone által javasolt éremrendszerhez, hiszen mindkettő lényege, hogy a legtöbb győzelmet szerző versenyző legyen a világbajnok. Pedig Ecclestone-nak a FOTA ajánlása is tetszett, hiszen abban is nagyobb elismerést kapott a győztes.

Az új rendszerben elméletileg az is előfordulhat, hogy a 17 versenyes évad kilencedik futama után világbajnokot avatnak, ehhez ugyanannak a sofőrnek kellene megnyernie a Magyar GP-t megelőző összes nagydíjat. Ám mivel 2004 óta (akkor Michael Schumacher tíz futam után kilenc győzelemmel állt, s végül a 18-ból 13-at megnyert) legfeljebb két diadal választotta el az elsőt a másodiktól, erre nincs valós esély.

Az FIA a döntés nyilvánosságra hozatalakor külön kiemelte, hogy elutasította a FOTA javaslatát, ami üzenetként is felfogható, főleg úgy, hogy közben valamennyire Ecclestone ötletét támogatta. A csapatok ugyanis sohasem voltak ennyire egységesek, korábbi ülésükön előterjesztett javaslataikkal részben szembeszálltak az FIA-val, és a szervezet joggal érezheti, hogy az istállók nagyobb beleszólást akarnak a sportág irányításába. Ecclestone a harmadik erő, azaz megy a helyezkedés…

Azért a FOTA javaslataiból is merített az FIA, ezek a külsőségeket érintik: az autók súlyát nyilvánosságra hozzák az időmérő és a verseny között; a pilótáknak autogramot kell osztaniuk péntekenként a boxutcában; a versenyzőknek kötelező szóba állniuk a paddockban forgató televíziósokkal az időmérő és a verseny után (vagy ha kiestek, rögtön azután, hogy visszatértek a boxba); a csapatok kijelölt szóvivőjére ugyanez a feladat vár a futam ideje alatt.

A 2010-es idényre csapatcsalogató intézkedésként olyan lehetőséget ajánl az FIA az érdeklődőknek, hogy legfeljebb évi 30 millió fontból aerodinamikai és motorfejlesztési szabadságot ad. Azaz ha a jelentkező ebből a pénzből megoldja autói elkészítését, rá nem vonatkoznak a többi csapatot bizonyos keretek között tartó megszorítások. Max Mosley szerint érdemes fontolóra venni az ajánlatot, amelyet jól kihasználva egy új istálló is versenyképessé válhat a jelenlegi legjobbakkal.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
2 órája

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
2 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
3 órája

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
3 órája

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
3 órája

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
3 órája

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
4 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik